Szőcs Bernadette – aki jelenleg a Bukaresti Steaua színeiben versenyez – idei sikerével másodszor szerezte meg az országos bajnoki címet egyéniben a felnőttek mezőnyében.
A döntőben Elizabeta Samara ellen nagyot kellett fordítania, hiszen kétszettes hátrányból állt fel, és végül 4–2-es győzelmével sikerült megvédenie címét.
A vegyespárosok versenyében „Berni” a férfiaknál országos bajnok Ovidiu Ionescuval az oldalán 3–0-ra megnyerte a Cristian Chiriţă és Irina Ciobanu alkotta duóval szembeni döntőt, ezzel megszerezte második aranyérmét. A triplázás azonban elmaradt számára, a női páros döntőben ugyanis Andreea Dragoman mellett 3–1-re kikapott az Irina Ciobanu–Adina Diaconu párostól, így ezüstéremmel kellett beérnie.
Szőcs Bernadette testvére, Szőcs Hunor a férfi mezőnyben két elődöntőt játszott, egyéniben a későbbi győztes Ovidiu Ionescutól szenvedett vereséget, míg párosban Alin Spelbușsal az oldalán a háromszoros nyertes Ovidiu Ionescu, illetve Cristian Chiriţă alkotta duóval szemben maradt alul.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!