Pozsonyban, Szlovákia fővárosában, a Bratislava Open WT Taekwando nemzetközi versenyen vett részt az elmúlt napokban a Csíki Titánok két versenyzője, a 9 éves Dombi Denisz és a 11 éves Dombi Patrik.
A pozsonyi Športová hala Elán sportcsarnokban megszervezett nemzetközi vetélkedőn 9 ország 40 csapatának közel 400 versenyzője vett részt. Dombi Patrik küzdelemben a negyeddöntőben egy szlovák, az elődöntőben egy osztrák, míg a döntőben egy cseh versenyzőt győzött le, míg Dombi Denisz az elődöntőbe jutásért az egyik magyarországi versenyzővel szemben maradt alul.
A csíkiak eredményei: 1. hely – Dombi Patrik (küzdelem, -30 kg-os súlycsoport), Dombi Patrik és Dombi Denisz (foprmagyakorlat, azaz poomsae, páros); 3. hely – Dombi Patrik (poomsae, egyéni) és Dombi Denisz (poomsae, egyéni); 4. hely – Dombi Denisz (küzdelem, -28 kg).
„Mindketten nagyon odatették magukat, érződött a felkészültség. A következő hétvégén a két versenyző, illetve a csapat többi tagja is részt vesz a Román Taekwondo WT szövetség által szervezendő országos-bajnokságon, amelynek helyszíne Bukarest lesz” – tudtuk meg Dombi Gyula 3 DAN-os edzőtől, a klub vezetőjétől.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!