Teljes kerettel utazhatott el Călărași-ba az SZKC, hiszen az első mérkőzés végén kék lappal kiállított Tálas Huba nem kapott eltiltást. A találkozó elején egy gyors gólváltást követően még a vendégeknél volt az előny, ám a hazaiak hamar visszavették az irányítást.
A folytatásban is potyogtak a találatok, a 10. percben 7–5-re vezetett a Dunărea. Ezután mindkét csapat kapusa lehúzta a rolót, a Jokanovics helyébe beállt Da Rosa több bravúrt is bemutatott, a különbség pedig állandósult (19. perc: 11–9). A játékrész hajrájában támadásban nagyon sokat hibázott a KC, ezt pedig házigazdája könyörtelenül kihasználta, és a szünetben már 18–12-re vezetett.
A pihenőt követően is a hazaiak akarata érvényesült, a 33. percben már nyolc góllal vezettek (20–12).
Az első találkozóhoz hasonlóan (hatgólos hátrányból nyert végül hárommal, 29–26-ra a KC) kapaszkodni kezdett az udvarhelyi együttes, a bal szélről Ojleszki ontotta a gólokat, a 43. percben háromra csökkentette a különbséget (20–17). Ezen az összecsapáson viszont eddig tartott a felzárkózás, az Adrian Petrea edző által irányított hazaiak rendezték soraikat, és megtörve több mint hétperces gólcsendjüket stabilizálták a hármas különbséget.
Az utolsó tíz percben a KC korábbi átlövője, a grúz Irakli Chikovani is többször megtalálta az utat az udvarhelyi kapuba, így esély sem volt az egyenlítésre. A Dunărea végül 30–26-ra nyerte a meccset, összetettben egyenlített,
így a párharc végső kimenetele május 13-án a városi sportcsarnokban dől el: a KC vagy a călărași-i együttes harcolhat majd az ötödik helyért.
Most több mint kéthetes szünet következik, mivel a válogatottak Eb-selejtezőket játszanak.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, rájátszás, második kör, az 5–8. helyért, második mérkőzés:
Dunărea Călărași–Székelyudvarhelyi KC 30–26 (18–12),
az udvarhelyiek gólszerzői: Mihalcea, Ojleszki, Markez 4–4, Peric, Onyejekwe 3–3, Baranau, Kuzmanoszki, Tálas 2–2, Ghiță, Komogorov 1–1.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 2/1.
SZKC: Jokanovics – Mihalcea, Kukoszki, Tálas, Onyejekwe, Komogorov, Kuzmanoszki. Játszott még: Da Rosa – Markez, Ghiță, Peric, Szász, Ojleszki, Baranau.
Összesítésben: 1–1.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!