A Bölények Ligája rájátszásának második körénél tart a mezőny, a Székelyudvarhelyi KC az 5–8. helyért a Dunărea Călărași ellen lép pályára. Az első mérkőzésen az SZKC hazai pályán hatgólos hátrányt ledolgozva 29–26-ra verte a Duna-parti együttest, így 1–0-ra vezet az egyik fél két győzelméig tartó párharcban.
Amennyiben szerdán 18 órakor idegenben is legyőzi ellenfelét, a folytatásban az ötödik pozícióért harcolhat. Ha egyenlít az ellenfél, akkor a mindent eldöntő harmadik találkozót május 13-án rendezik a városi sportcsarnokban. A mérkőzést nem közvetíti a televízió.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, rájátszás, az 5–8. helyért, második mérkőzés:
Dunărea Călărași–Székelyudvarhelyi KC (szerda, 18 óra, összesítésben 0–1),
Temesvári Poli–HC Vaslui (szerda, 18.30, 0–1).
Elődöntő, második mérkőzés:
Konstancai Dél-Dobrudzsa KC–Bukaresti Dinamo (szerda, 20 óra, Dolce Sport 2, Digi Sport 3, 0–1).
A szerdai mérkőzéseket követően pár hetes szünet következik a bajnokságban, ugyanis Európa-szerte selejtezőket rendeznek a 2018-as horvátországi kontinenstornára. A Székelyudvarhelyi KC-hoz négy nemzet szövetségi kapitánya küldött behívót.
Románia a szerbekkel játszik páros mérkőzést, a Xavi Pasqual Fuertes által irányított válogatottban Szász András, Andrei Mihalcea és Chike Onyejekwe kapott helyet. Május 4-én Nagybányán fogadják Szerbiát, a visszavágót 7-én rendezik Kragujevacban.
A fehéroroszok a lengyelekkel játszanak, válogatottjukba Makszim Baranau kapott behívót. A román csapat kisebb meglepetésre hibátlanul vezeti a 2-es csoportot, megelőzve a fehéroroszokat, szerbeket és lengyeleket. Josip Peric Bosznia-Hercegovina színeiben a finnekkel néz farkasszemet, míg Goce Ojleszki az izlandiakkal megmérkőző macedón csapatban kaphat szerepet.
A román válogatott huszonkét év után jutna ki ismét Európa-bajnokságra, Xavi Pascual keretében megtalálható a nemrég honosított, barcelonai születésű Javier Humet. A katalán edző keretében hét idegenlégiós van, köztük a Wisla Plock fiatal balátlövője, Dan Racoțea is.
A magyar válogatott pokoli feladat előtt áll, hiszen május 4-én a budapesti Papp László Sportarénában, míg 7-én Aarhusban az olimpiai bajnok Dániával meccsel.
Kapusok: Mihai Popescu (Saint Raphael), Ionuț Iancu (Bukaresti CSM).
Balszélsők: Chike Onyejekwe (Székelyudvarhelyi KC), Răzvan Pavel (Tordai Potaissa).
Balátlövők: Dan Racoțea (Wisla Plock), Ionuț Ramba (TBV Lemgo), Georgică Cântec (Tordai Potaissa), Radu Lazăr (Tordai Potaissa).
Irányítók: Alexandru Csepreghi (Creteil), Cristi Fenici (Temesvári Poli).
Jobbátlövők: Marius Sadoveac (Trembley), Javier Humet (Bukaresti CSM), Demis Grigoraș (Tatabánya).
Jobbszélsők: Vali Ghionea (Wisla Plock), Andrei Mihalcea (Székelyudvarhelyi KC).
Beállósok: Andrei Savenco (Bukaresti Dinamo), Szász András (Székelyudvarhelyi KC), Marius Mocanu (Bukaresti Dinamo).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!