Hirdetés

SZKC: kiköszörülték a tordai csorbát

Krivokapic nagyszerűen játszott, öt gólt szerzett a Steaua ellen
Fotó: Csedő Attila, SZKC

2017. szeptember 15., 22:56

Küzdelmes mérkőzésen a Székelyudvarhelyi KC magabiztos győzelmet aratott a Bukaresti Steaua felett. A székelyudvarhelyi sportcsarnokban pénteken este rendezett mérkőzésen 26–20-ra győzte le fővárosi riválisát.

2017. szeptember 15., 22:56

Telt ház és nagyszerű hangulat fogadta a két együttest a sportcsarnokban, a főszereplők pedig kemény védekezéssel és sok hibával kezdtek. Rossz passzok, eladott labdák jellemezték a játékot, ebből azonban egyik csapat sem tudott igazán profitálni, a 9. percben 4–3 volt az állás. Saldatsenka először a 10. percben találkozott a labdával, igaz, rögtön büntetőt hárított.

A folytatásban is szoros, küzdelmes volt a játék,

Hirdetés

a KC pedig 1–2 gólos előnyben volt, de nem tudta lerázni ellenfelét, annak ellenére, hogy többször is emberelőnyben játszhatott.

A hajrára fordulva több lehetősége is volt az udvarhelyieknek növelni előnyüket, azonban ez nem sikerült, 14–12-es állásnál jött a szünet.

Az első játékrészhez képest sokkal szakadozottabb volt a második, ebből pedig jobban kijött a házigazda, Dragas góljával lett először három a különbség, majd a 40. percben Kuzmanoszki találatával már néggyel ment a KC. Saldatsenka újabb hetest védett, majd Mihalcea találatával ötre nőtt a különbség az eredményjelzőn. Ezután kettős emberhátrányba került a házigazda, a Steaua pedig rögtön kettőt faragott hátrányából.

A labda ritkán ment le a szélre, Kovacevic és Mihalcea összesen négy gólt szerzett akcióból,

így főleg átlövésekből és betörésekből születtek a hazai találatok.

Ezúttal is telt ház és nagyszerű hangulat volt a KC mérkőzésén •  Fotó: Csedő Attila, SZKC Galéria

Ezúttal is telt ház és nagyszerű hangulat volt a KC mérkőzésén
Fotó: Csedő Attila, SZKC

Az 54. percben ismét nehéz helyzetbe került a KC, kettős emberhátrányba került, Mihalcea pedig négy percet kapott reklamálásért. Szerencsére túloldalt a KC korábbi balszélsőjét, Gabriel Floreát is kiállították. A mérkőzés az 55. percben dőlt el, Krivokapic egymás után két nagyszerű gólt szerzett.

Ekkor pár percre félbeszakadt a mérkőzés, egy néző epilepsziás rohamot kapott, a mentősök kellett ellássák. A folytatásban Saldatsenka újabb védést mutatott be, majd Krivokapic gyönyörű átejtős gólját követően a Székely himnusz eléneklésébe kezdett a közönség. Az utolsó percben a fiatalok is pályára léptek, Balázs kiharcolt hetesét Csog dobta be.

Győzelemmel köszörülte ki a tordai csorbát a KC, így már hat pontnál jár a bajnokságban. A következő fordulóban ismét hazai pályán játszik a KC, a hét végén a Fogarasi VSK látogat Udvarhelyre.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok

Ovidiu Mihăilă, a Steaua edzője: „A bajnokságban szerzett két győzelmünket követően kissé könnyelműen vettük ezt a mérkőzést, ennek meg is lett az ára. Nagyon sokat hibáztunk, és idegenben húsz gól nem elég a győzelemhez.”

Dragan Djukic, az SZKC edzője: „Kemény mérkőzés várt ránk, amin a tordai katasztrófát mindenképp ki kellett javítanunk. A két csapat nem a legszebb kézilabdát játszotta, sok volt a hiba mindkét oldalt. Most a három pont a legfontosabb, látszik, hogy még a szezon kezdetén járunk.”

Milorad Krivokapic, SZKC: „Az előző mérkőzésünkhöz képest az volt a különbség, hogy meg tudtuk csinálni azt, amivel készültünk. Mindenki elvégezte a dolgát, főleg a második félidőben játszottunk jól. A védekezésünk nagyon jól működött, de még sok idő kell, míg összeszokik a csapat.”

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 3. forduló:

Székelyudvarhelyi KC–Bukaresti Steaua 26–20 (14–12),
gólszerzők Dragas, Mihalcea, Krivokapic 5–5, Ghiță, Kuzmanoszki, Vilovski, Kovacevic 2–2, Szadovij, Saldatsenka, Csog 1–1;
hétméteresek 4/4, illetve 4/2;
kiállítások 16, illetve 10 perc.

SZKC: Saldatsenka – Mihalcea, Ghiță, Tálas, Dragas, Kovacevic, Kuzmanoszki. Játszott még: Da Rosa – Szőke, Vilovski, Krivokapic, Szadovij, Balázs, Csog.

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018), 3. forduló
2017. 09. 17., 00:00 Székelyudvarhelyi KC Bukaresti Steaua 26–20
2017. 09. 17., 00:00 Fogarasi VSK Tordai Potaissa 25–28
2017. 09. 17., 00:00 Nagybányai Minaur CSM Focșani 28–18
2017. 09. 17., 00:00 Dunărea Călărași Bukaresti Dinamo 24–29
2017. 09. 17., 00:00 HC Vaslui Jászvásári Poli 33–30
2017. 09. 17., 00:00 Konstancai Dél-Dobrudzsa KC Temesvári Poli 20–20
2017. 09. 17., 00:00 CSU Suceava Bukaresti CSM 29–32

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!