Hirdetés

SZKC: a harmadik felvonás következik

Megismételné az SZKC a párharc első meccsén mutatott játékát
Fotó: Pál Árpád

2017. április 12., 13:23

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzésére készül a Székelyudvarhelyi KC, a férfi kézilabda Bölények Ligája rájátszása negyeddöntőjének harmadik összecsapásán, csütörtökön 18 órakor a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC együttesét fogadja a városi sportcsarnokban. A győztes bejut az elődöntőbe, a vesztes pedig az 5–8. helyekért folytatja majd a küzdelmeket.

2017. április 12., 13:23

„Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy már Konstancán lezárjuk ezt a párharcot. Jól játszottunk, ám a befejezéseknél többször hibáztunk, ezt pedig kihasználta a házigazda, megnyerte a meccset és összesítésben egyenlített. Pozitívum, hogy nagyon sok lehetőségünk volt, hat hétméterest harcoltunk ki, ez is azt jelzi, hogy jók voltunk támadásban. Hogy négyet kihagyunk, az már más kérdés” – vélekedett a hétfő esti meccsről Vlad Caba, az SZKC edzője.

„Ha ugyanúgy játszunk ellenük, mint az alapszakaszban és az első meccsen, akkor nem lehet gondunk. Nagyon figyelmesnek kell lennünk, hiszen számukra is nagyon fontos ez a találkozó, és a tapasztalatukra alapozva a meglepetésre törekszenek. Pontosan, kevés hibával kell játszanunk, ne adjunk nekik lehetőséget arra, hogy áthúzzák a terveinket” – fogalmazott a szakember.

Hirdetés

A konstancai találkozó után Szász András és Chike Onyejekwe kisebb sérüléssel bajlódott, ám nincs veszélyben játékuk.

Nagyobb veszítenivalója természetesen az SZKC-nak van, hiszen a konstancai együttes bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe (épp az udvarhelyieket ejtette ki a negyeddöntőben), így akár ott is kiharcolhatja az európai kupaindulás jogát.

Az idei szezonban ez lesz a hatodik összecsapás a két együttes között, a bajnokságban Konstanca hazai pályán 31–30-ra nyert, míg a KC a városi sportcsarnokban 31–27-re győzött. A kupában a tengerparti együttes hazai pályán 30–28-ra verte az udvarhelyit. A rájátszásban Udvarhelyen 27–22-es KC-siker született, míg hétfőn a Dél-Dobrudzsa KC az utolsó percekben fordítva 28–27-re győzött. A találkozón a Georgian Băducu–Răzvan Voicu (mindketten Buzău) játékvezetői páros fújja a sípot.

A Bukaresti Dinamo és a Bukaresti CSM már kiharcolta helyét az elődöntőben. Az SZKC találkozójával azonos időben rendezik a Tordai Potaissa–Temesvári Poli párharc harmadik összecsapását.

Több mint valószínű, hogy ismét telt ház lesz a városi sportcsarnokban, így a szurkolóknak érdemes időben a helyszínre érkezniük és megváltaniuk a jegyet a találkozóra.

A klub vezetősége felhívja a figyelmet, hogy a rájátszás mérkőzéseire csak az All Access és a VIP bérletek érvényesek, az ALAP nem.

A belépők 10 (diákoknak és nyugdíjasoknak), illetve 12 lejbe kerülnek. A városi sportcsarnok jegypénztáránál szerdán 16 és 19 óra között lehet belépőt vásárolni, a csütörtöki találkozó kezdete előtt pedig másfél órával nyit.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés, 18 órától:
Székelyudvarhelyi KC–Konstancai Dobrogea Sud (Dolce Sport 2, Digi Sport 4),
Tordai Potaissa–Temesvári Poli (TVR HD).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!