Javában zajlik a Székelyudvarhelyi KC keretének kialakítása, az együttes hivatalos oldalán megjelent információk szerint Golubović érkezésével a csapat jobb oldala teljessé vált, hiszen korábban a két szélső, Andrei Mihalcea és Makszim Baranau, illetve Cristian Ghiță átlövő is szerződést hosszabbított.
Az idén huszonötödik életévét betöltő, 192 cm magas, 85 kg-os Golubović Belgrádban született, első klubja az RK Partizan volt, ahol 2008-tól három idényt játszott.
Innen igazolta le az akkori spanyol bajnok, az Ademar Leon, ahova húszévesen érkezett, a 2012–13-as szezonban a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, tizenöt gólt jegyzett.
A jobbátlövő következő állomása Magyarország volt, az NB1-ben a Csurgói KK-nál kézilabdázott, a klubbal 2014-ben bronzérmet szerzett. Innen visszatért Spanyolországba, az AB Gijónhoz. A 2015-ös évadot a Metalurg Szkopjében kezdte, majd kölcsönben a lengyel Slask Wroclawhoz került.
A legutóbbi idényt a szerb RK Metaloplastikában kezdte, majd leigazolta a svájci HSC Suhr Aarau. Utóbbi csapatban tizennyolc találkozón lépett pályára, összesen hatvan gólt szerzett. Az alapszakasz során az Aarau hatodik helyen végzett, a rájátszásban a későbbi bajnok Kadetten Schaffhausen búcsúztatta.
Hivatalosan a múlt szombaton rendezett osztályozó mérkőzésekkel zárult a férfi kézilabda-bajnokság 2016–17-es szezonja. A 14 csapatos Bölények Ligájából a téli szünetben visszalépett Resicabányai Adrian Petrea HC, illetve a bajnokság play-outjának utolsó helyezettje, a Szatmárnémeti VSK esett ki.
Az A divízió két csoportjának első helyezettjei egyenes ágon feljutottak a legjobbak közé, így visszatért a 2014–15-ös idény bajnoka, a Nagybányai Minaur, valamint a Jászvásári Poli.
A másodosztály második és harmadik helyezettjei múlt hét végén osztályozón szerepeltek, a hatcsapatos tornán az élvonalból a Fogarasi VSK és a CSM Focșani vett részt.
Nem történt meglepetés, az utóbbi két klub jövőre is a Bölények Ligájában folytathatja.
A 2017–18-as Bölények Ligája mezőnye: Bukaresti Dinamo, Bukaresti CSM, Tordai Potaissa, Konstancai Dél-Dobrudzsa KC, Székelyudvarhelyi KC, Temesvári Poli, Dunărea Călărași, HC Vaslui, Bukaresti Steaua, CSU Suceava, CSM Focșani, Fogarasi VSK, Nagybányai Minaur, Jászvásári Poli.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!