A Csíkszeredai VSK dzsúdósai az U18-asokhoz hasonlóan ezúttal is kitettek magukért: Lajos Orsolya magabiztos meneteléssel szerezte meg az aranyérmet a –63 kilogrammos kategóriában, újabb országos bajnoki címet hozva Csíkszeredának. A férfiaknál sem maradt el a siker: Mihály Hunor és Ladó Ákos bronzérmes lett a –81 kilogrammos súlycsoportban, míg Bara Csaba Csongor a +81 kilósok között állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
A csíki versenyzők felkészítését Papp Róbert Flórián és Albu Botond irányította, utóbbi a Székely Sportnak elmondta, hogy minden tanítványuk éremmel tért haza, ami nagy elégedettséggel tölti el.
„A felkészülés jól sikerült, a fiúk és lányok mindent kihoztak magukból. Lehetett volna több fényesebb érem, de ez is szép teljesítmény. Orsolya idei hatodik érmét nyerte, ebből öt arany – ez mindent elmond a munkájáról” – fogalmazott Albu.
A kézdivásárhelyi sportolók ezúttal a Kolozsvári Universitatea színeiben léptek tatamira. Az egyetemi éveiket idén Kolozsváron megkezdő, korábbi Nagy Mózes Sportiskolások parádésan zártak: a –81 kg-os döntőben két céhesvárosi judoka, Aracsi Ákos és Barbocz Mátyás csapott össze, előbbi győzelmével bajnoki címet szerzett. Sima Tamás a +81 kg-os mezőnyben a 7. helyen végzett.
–63 kg
Lajos Orsolya – 1. hely, Csíkszeredai VSK
–81 kg
Aracsi Ákos – 1. hely, Kolozsvári U (Kézdivásárhely)
Barbocz Mátyás – 2. hely, Kolozsvári U (Kézdivásárhely)
Ladó Ákos – 3. hely, Csíkszeredai VSK
Mihály Hunor – 3. hely, Csíkszeredai VSK
+81 kg
Bara Csaba Csongor – 3. hely, Csíkszeredai VSK
Sima Tamás – 7. hely, Kolozsvári U (Kézdivásárhely)
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Szász parasztházak német és holland tulajdonban, brit családok – akár maga Károly király – által felújított vendégházak, olasz és osztrák agrárbefektetők, Székelyföldön magyar vállalkozók.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!