Pénteken délután 122,6 kilométert tett meg a mezőny, amely Sepsiszentgyörgyről rajtolt, majd Sepsibükszád, Bálványosfürdő, Kézdivásárhely és Kovászna érintésével ugyancsak a háromszéki megyeközpontba érkezett meg a befutóra.
A legjobbnak az olasz Andrea Guardini bizonyult, a Giotti Victoria–Salvini Due csapatának kerékpárosa 2 óra, 40 perc és 36 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel a második szakaszgyőzelmét aratta, miután az első etapot is megnyerte. Mögötte a második szakaszon győztes lengyel Alan Banaszek végzett a második helyen, aki átvette az összetettben vezető versenyzőnek járó piros trikót, míg harmadikként az olasz Andrea Gatti ért célba. A harmadik szakasz előtt összetettben az élen álló osztrák Daniel Auer csak a 12. helyen végzett, így lecsúszott a harmadik pozícióba.
A hat megkülönböztető trikó viselői: piros (az összetett versenyt vezető) – Alan Banaszek; sárga (legjobb sprinter) – Alan Banaszek; zöld (legjobb hegyimenő) – Emil Dima; piros-fehér (legjobb U23-as versenyző) – Andrea Gatti; sötétkék (legjobb román) – Emil Dima; világoszöld (legjobb magyar) – Istlstekker Zsolt.
A szombati negyedik, utolsó szakaszon a leghosszabb táv vár a kerékpárosokra, akik Csíkszeredában rajtolnak, majd a környéki településeken tekerve a megyeszékhely utcáin 10 kört teljesítve fejezik be a versenyt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!