Hirdetés

Székely hokicsapat a világjátékokon

Fortunato Devils. Száz százalékban magyar csapat.
Fotó: Antal Zsombor

2020. január 08., 08:55

Csíkszeredai hokicsapat képviseli Romániát az esztendő egyik jelentős nemzetközi sporteseményén, a január 10–19. között az ausztriai Innsbruckban zajló veterán világjátékokon, a World Masters Gamesen.

2020. január 08., 08:55

A világeseményre 30 éven felüliek nevezhettek be, felső korhatár nincs. A World Masters Games a világ egyik legrangosabb sporteseménye, melyet a legnagyobb téli sportok fesztiváljának is neveznek. A versenyt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert szervezet, az International Masters Games Association (IMGA) szervezi. A játékok mottója: Sport mindenkinek, minden korosztálynak.

Célja, hogy minden korcsoportot ösztönözzön az aktív és sportos életmódra.

Hirdetés

Az első nyári világjátékot (WMG) 35 évvel ezelőtt, 1985-ben a kanadai Torontóban tartották. A téli világjátékokat harmadszor rendezik meg, az elsőt 2010-ben a szlovéniai Bledben tartották, a másodikat pedig 2015-ben a kanadai Québecben.

A pénteken kezdődő eseményen 12 sportágban több mint 3000 sportoló versenyez majd a barátság és a tisztelet szellemében.

A lenyűgöző alpesi környezet, a kulturális rendezvények és a legmodernebb helyszínek további kellemes velejárói lesznek a fesztiválnak.

Jégkorongban lesz női és férfi torna is, a férfiaknál pedig két korosztályban zajlik a vetélkedő, külön a 30 éven felülieknek, és külön az 50 éven felülieknek.

Székelyföldet a Csergő testvérek által 21 éve alapított csíkszeredai Fortunato Devils képviseli.

Csergő Zsolt, a csapat fő támogatója kérdésünkre elmondta, hogy a Fortunato évek óta részt vesz nemzetközi amatőr jégkorongtornákon, jelen voltak az első, bledi világjátékokon is, amelyen szintén több mint 3000 sportoló indult a különböző sportágakban.

„Nem érdemes esélylatolgatásba bonyolódni, hiszen nem ismerjük az ellenfeleket, bármelyik csapat ha benevez két-három volt világsztárt, meg is nyeri a tornát.

A mi esetünkben az olimpiai eszme, a részvétel a fontos, és az, hogy képviselhetjük Csíkszeredát, Székelyföldet”

– hangsúlyozta Csergő.

A világversenyen egyebek közt alpesi síben, sífutásban, biatlonban, sítájfutásban, mű- és gyorskorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában (short track) és jégkorongban osztanak majd ki érmeket. A székelyföldi küldöttségnek tagja Borbáth István Ágoston sífutó és Csúcs András sítájfutó is.

A világjátékokra benevezett Fortunato Devils csapata (képünkön)

Felső sor, balról jobbra: Szőcs Hunor, Gergely Attila, Fodor Szilveszter, Tamás Nándor, András Zsolt, Fodor Krisztián, Dezső István, Szőcs Botond, Zerkula Zsolt és Kánya Attila.
Alsó sor, balról jobbra: Kovács Norbert, Nagy Attila, Csergő Róbert, Farkas Zoltán, Csergő Zsolt, Moldován Ervin és Borbát Imre.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!