A Magyar Judomesterek Klubjának tagja, Szőcs László ebben az évben a veterán világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is dobogóra állt. Az M6-os kategória +100 kilogrammos súlycsoportjában a júniusi szlovéniai kontinenstornán aranyérmet, míg novemberben Abu-Dzabiban vb-bronzérmet szerzett.
Emellett megnyerte a román bajnoki címet, valamint a magyarországi, a szlovákiai és az osztrák nyílt bajnokságon is az első helyen végzett.
Szőcs László korábban 2019-ben már átvette a cselgáncsozók Master díját, így idén másodszor választották Magyarország legjobb veterán versenyzőjének.
A székely dzsúdós felkészülése folytatódik, 2024-ben komoly kihívás előtt áll, mivel az Európai Judo Szövetség hat állomásos Európa Kupát szervez a Master kategóriában is, az első versenynek április 6-án Győr ad otthont.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Hétvégén elrajtol a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os idénye. Számos együttes a feljutást célozza meg. Megnéztük, hogyan alakulnak az erőviszonyok.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!