Hirdetés

Székely cselgáncssikerek az azeri fővárosban

Balról jobbra: Barabás Ádám, Szőcs László, Erőss Dániel, Tamás Zsolt
Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub

2025. július 28., 19:12

Ezüst- és bronzéremmel térnek haza a csíkszentdomokosi cselgáncsozók a bakui European Judo Hopes Tournamentről: az U13-as korosztályban Erőss Dániel második, Barabás Ádám harmadik lett. Szőcs László edző szerint példásan helyt álltak.

2025. július 28., 19:12

A csíkszentdomokosi dzsúdósok remek szerepléssel zárták az Európai Cselgáncs Szövetség hivatalos U13 és U15-ös korosztályú versenyét, amelyen minden várakozást felülmúlva két érmet szereztek Romániának.

Hirdetés

Az U13-as fiúk mezőnyében Erőss Dániel négy győztes mérkőzés után jutott döntőbe, ahol minimális különbséggel maradt alul, így ezüstöt akasztottak a nyakába. Klubtársa, Barabás Ádám a vigaszágon menetelt végig, és látványos ipponnal biztosította be a bronzérmet.

Balról a második Erőss Dániel •  Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub Galéria

Balról a második Erőss Dániel
Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub

„Ilyen erős versenyt még nem éltem meg” – vallotta be a 12 éves tehetség a negyedik csata után, amikor már sejteni lehetett, hogy a dobogó legfelső fokáért is harcban lesz.

A két ifjú dzsúdóst Szőcs László edző kísérte el az azeri fővárosba, aki nem titkolta büszkeségét: „Őszintén két éremben reménykedtem, de ilyen erős mezőnyre senki sem készülhet fel.

A fiúkat emberfeletti kitartás és példás alázat jellemezte, ami ritka kincs ebben a korban”

– hangsúlyozta.

Jobbról az első Barabás Ádám •  Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub Galéria

Jobbról az első Barabás Ádám
Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub

Szőcs kiemelte, hogy a siker újabb lökést ad a fiatalok nemzetközi felkészítéséhez.

A versenyt követően sincs megállás: a fiúk részt vesznek a bakui Kodokan Szemináriumon is, ahol rangos mesterek – köztük a japán Kazuhiko Tokuno és a szerb Alexander Kukolj – irányításával folytatják a felkészülést a helyi klub edzőtermében – fejtette ki Szőcs László.

A csíkszentdomokosi dzsúdósok Kazuhiko Tokuno nagymester társaságában (balról a negyedik) •  Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub Galéria

A csíkszentdomokosi dzsúdósok Kazuhiko Tokuno nagymester társaságában (balról a negyedik)
Fotó: Csíkszentdomokosi Judo Klub

European Judo Hopes Tournament, Baku, a csíkszentdomokosiak eredményei:

U13:
Erőss Dániel (55 kg), 2. hely;

Barabás Ádám (+50 kg), 3. hely;

Edző: Szőcs László.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Passauban remekelt a csíkszeredai malomjátékos

Ezüstérmet szerzett a csíkszeredai Sánta Elemér a németországi Passauban megrendezett malomjáték Európa-bajnokságon. A Penge 204 Malomjáték Klub elnöke és versenyzője pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el a rangos nemzetközi mezőnyben.

Focimeccsek, Giro d'Italia, tenisz – a csütörtöki sportműsor

Több tenisztorna is a műsoron, focimeccseket rendeznek világszerte. Újabb versenynap az Olasz kerékpáros körversenyen.

Megnyerte a masters kategóriát a székelyföldi duó az Argeș Ralin

A masters kategória megnyerése mellett több dobogós helyezést is szereztek a székelyföldi versenyzők az országos bajnokság harmadik futamán, az Argeș Ralin.

Két fronton versenyeztek a Csíki Titánok

Két rangos versenyen is tatamira léptek a Csíki Titánok sportolói: a csapat versenyzői Szerbiában és Bukarestben is több értékes helyezést értek el.

Ma este Európa Liga döntő – szerdán a tévében

A labdarúgó Európa Liga döntőjében Isztambulban találkozik a Freiburg és az Aston Villa, folytatódik a Giro d'Italia, eldőlhet a Kolozsvár–Craiova csata a kosárlabda-bajnokság elődöntőjében.

A lelátó lelke: szurkolásról, székely identitásról és hoki-vb-ről Tamás Lászlóval – Helyzetbe hozunk!

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.

Több kategóriagyőzelem a Brassó megyei versenyen a csíki tájfutóktól

Nagyszerű eredményekkel zárták a Brassó megyei Roza Vânturilor verseny ötödik futamát a VSK Csíkszereda tájfutói, akik több első és második helyezést is szereztek a különböző pályákon.

Veretlenül lett bajnok Németországban a csíkszeredai sakkmester

Remek székelyföldi siker született a németországi Bergen im Chiemgauban megrendezett 36. Nyílt Bajor Szenior Sakkbajnokságon: a csíkszeredai Biró Sándor szerezte meg ebben a korosztályban a bajnoki címet.

Dobogós helyen a marosvásárhelyi birkózó az Európa-bajnokságon

A Marosvásárhelyi BSG Sportklub birkózója, Nagy István bronzérmet szerzett a bulgáriai Szamokovban megrendezett U17-es korosztályú Európa-bajnokságon.

Temesváron remekeltek a székelyföldi fiatal cselgáncsozók

Több székelyföldi klub sportolói léptek tatamira hétvégén a temesvári országos egyéni cselgáncs-bajnokság döntőjén, ahol bajnoki címek és számos dobogós helyezés született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!