A Bákó megyei Ónfalván (Onești), a Nadia Comăneci nevét viselő sportcsarnokban rendezték a hétvégén a sportiskolás egyéni cselgáncsbajnokság döntőjét, amelyen Románia sport profilú középiskolái és iskolás sportklubjai vehettek részt, a versenyt az U18-as korosztály számára hirdették meg.
Székelyföldet a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes ISK és a Csíkszeredai ISK képviselte.
A Csíkszeredai ISK dzsúdósai hat éremmel tértek haza. Amint Dániel Alberttől, a Csíkszeredai ISK cselgáncs szakosztályának vezetőedzőjétől megtudtuk, a mérlegük három ezüst- és három bronzérem. Ezüstérmes lett: Oláh Petra (40 kg-os súlycsoport), Ágoston Eszter (63 kg) és Mihály Hunor (73 kg), míg Szakács Réka (52 kg), Imecs Bernadett (70 kg) és Székely Botond (60 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Székelyt és Mihályt Dániel Albert edző készítette fel, Ágostont, Imecset és Oláhot Dánél Szabolcs, Szakácsot pedig Pantea Kornél. „A dobogós sportolóink a következő tanévben sportösztöndíjra jogosultak” – mondta el Dániel Albert a Székely Sportnak.
A Veres László és Czifra Attila edzők által felkészített kézdivásárhelyi sportolók közül Tamás Gábor (50 kg) aranyérmes lett, míg Simon Tege (50 kg), Szima Tamás (73 kg), Marti Áron (73 kg) és Antal Levente (90 kg) a harmadik helyen fejezte be az ónfalvi versenyt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!