Csizmás Judit tanár-edző csoportjából – a szülők anyagi támogatásával – négyen álltak rajthoz a Déli Kárpátokban, a Szebeni havasokban fekvő Szebenjuharoson, Románia legmagasabban (tengerszint felett 1440 m) fekvő üdülőtelepének sípályáján, ahol műlesiklásban mérték össze tudásukat a kis sízők.
A 2016 után született lányok korcsoportjában Balázs Anna szombaton és vasárnap is első lett, a 2014-15-ben születettek között Balázs Mátyás szintén két első helyet szerzett. A 2012-13-as korosztályban két első és két második hely a Csíkszeredai ISK mérlege.
Szombaton Tóth Boglárka első-, Tankó Hanna pedig második lett, míg vasárnap Tankó Hanna állhatott a dobogó első fokára, a másodikra pedig Tóth Boglárka.
A Reménység-kupával díjazott viadal következő fordulóinak időpontjai: január 28. és 29., illetve február 25. és 26.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!