Szombaton egy kisebb, többkörös szakasz volt, vasárnap két hoszabb távú maraton várt a versenyzőkre. A Székelyudvarhelyi Városi Sportklub képviseletében előbbi megmérettetésen Ilyés Ferenc és Szaniszló Roland állt rajthoz, utóbbin Gáspár Loránd Zsolt és Györfi Péter versenyeztek.
A szombati szakaszt meredek emelkedők, tekhnikás ereszkedők, döntött kanyarok, nagy kövek, ugratók tették látványossá. Egy kör hossza 3,7 kilóméter hosszú volt, körübelül 250 méteres szintkülönbséggel bírt.
A VSK kerekeseinek négy kört kellett megtenniük. Kategóriájában az első helyen Ilyés Ferenc végzett, ez összetettben a második helyet jelentette számára, ideje 1 óra és 7 perc. Szaniszló Roland is hősiesen küzdött az erős mezőnyben, ő a hetedik helyet foglalta el kategóriájában, összetettben ez a 14. helyre volt elég, ideje 1 óra és 20 perc.
Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Megkezdődtek a munkálatok a beomlott rónaszéki sóbányánál, a geotechnikusok és bányaszakértők megpróbálják kideríteni, mi okozhatta a problémát, és megállítható-e a további földomlás.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!