A mezőny felét a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub növendékei tették ki, hiszen Katona László és Katona Zsolt edzők ötvenkét fiatalt neveztek be a versenyre. A Sepsiszentgyörgyi ISK (edzők: Kertész Dávid és Hatos Péter) és a Marosvásárhelyi ISK (Dragoș Vlad) kilenc-kilenc birkózóval érkezett, Korondot (Balázs Imre és Józsa Gábor) és a Szászrégeni ISK-t (Peres Miklós) heten képviselték, a Balkány-Püspökladány összevont csapata (Farkas László), illetve Segesvár (Szász Sándor) hat, a Marosvásárhelyi Mureșul (Farkas Attila) pedig négy birkózóval vett részt az emlékversenyen.
A hivatalos megnyitón Hargita Megye Sportigazgatóságának vezetője, Csíki András, az udvarhelyi ISK korábbi igazgatója, Péter József, illetve jelenlegi vezetője, Bartus Attila mondott beszédet.
A csapatversenyt a házigazda ISK nyerte meg, megelőzve a második helyen végzett Sepsiszentgyörgyöt és Szászrégent. A harmadik helyen Segesvár és Korond osztozott.
2003–2004-es korosztály: 32 kg – 1. Márton Hunor (Udvarhely), 2. Balázs Árpád (Korond); 42 kg – 2. Balázs Ottó (K.), 3. Farkas András (U); 46 kg – 3. Lőrinc Emil (U); 50 kg – 1. Kaffai Botond (K), 2. Török Szilárd (U), 3. Lázár Bence (U); 54 kg – 3. Kovács Barna (K) és Balog Norbert (U); 58 kg – 1. Kovács Zalán (U), 2. Antal Botond (U); 65 kg – 2. Boros Barna (U); 80 kg – 1. Bartha Szilárd (U); 100 kg 1. Boldizsár Tamás (U); lányok, 40 kg – 1. Kaffai Krisztina (K).
2005–2006-os korosztály: 30 kg – 1. Kisfaludi Bence (U), 3. Márton Zsolt (U); 33 kg – 1. Deák Attila (U), 3. Molnos Nándor (K); 38 kg – 1. Lőrincz Balázs (U), 3. Szabó Szilárd (U); 46 kg – 3. Lázár Bence (U); 68 kg – 3. Verestóy Dénes (U) és Fodor N. Bence (U).
2007–2008-as korosztály: 26 kg – 1. Simó Zoltán (U); 28 kg – 2. Oláh Gergő (U), 3. Pap Ferenc (U); 30 kg – 1. Egyed Gergő (U), 2. Lőrincz Márk (U); 32 kg – 1. Verestóy Árpád (U); 34 kg – 2. Kacsó Bendegúz (U), 3. Molnár Attila (U); 38 kg – 1. Lőrincz Magor (U), 3. Kozma Balázs (U); 44 kg – 1. Egyed Péter (U), 3. Orbán Zsolt (U).
2009–2010-es korosztály: 24 kg – 1. György Kristóf (U), 3. Berkeczi Attila (U) és László Botond (U); 26 kg – 2. Fülöp Kristóf (K), 3. Bodó Attila (U) és Bereczi Bálint (U); 28 kg – 2. Pintyó Huba (U); 30 kg – 3. Bereczi Sámuel (U); 45 kg – 2. Csiki Zoltán (U).
2011–2012-es korosztály: 22 kg – 1. Lőrincz Ábel (U), 3. András Imre (U); 24 kg – 1. Lőrincz Levente (U), 2. Hegyi Ede (U); 26 kg – 1. Fodor Alex (U), 2. Ruparcsics Szabolcs (U); 28 kg – Bartha Szilárd (U), 2. Pintyó Huba (U); 34 kg – Gedő Bálint (U), 2. Tamás Dávid (U); lányok – 1. Schwarzenberger Viktória (U), 2. Fodor N. Fanni (U).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!