Hirdetés

Szabálymódosításokra várnak a 2. Ligában

Hangolódik az ASA a következő idényre. Több felkészülési meccset is játszik a csapat a brassói edzőtáborban
Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial

2017. július 19., 13:01

Jövő héten készítik el az előző évhez hasonlóan idén is húsz csapatot felvonultató 2. ligás labdarúgó-bajnokság új idényének menetrendjét. A másodosztályú klubok közgyűlésén az érintettek több szabálymódosítást szeretnének elérni.

2017. július 19., 13:01

Lassan véget ér a beiratkozási időszak a másodosztályú bajnokságba (június 20., csütörtök a határidő), amelyben a húsz résztvevő együttes közül néhányan anyagi gondokkal küzdenek, de úgy néz ki, hogy végül az élvonalból kiesett Zsilvásárhelyi Pandurii és az előző 2. ligás idényben szintén küszködő Foresta Suceava is vállalja az indulást, illetve nemrég biztossá vált, hogy az újraszervezési terv jóváhagyásával a csődtől megmenekülő Marosvásárhelyi ASA elkezdheti a versengést az 1. Ligába való visszajutásért.

Nagy valószínűséggel nem lesz tagja a mezőnynek a csődközelben levő Brassói FC, ez esetben helyének átvételére a Resicabányai Metalul jogosult, amely az előző bajnokságban az utolsó kieső helyen végzett.

Hirdetés

Másfél héttel a bajnokság kezdete előtt, július 25-én, kedden az érdekelt klubok közgyűlésén elkészítik a bajnokság fordulóinak menetrendjét. Továbbá a jövő hét eleji ülésen a másodosztályú klubok képviselői több szabálymódosítást is előterjesztenek a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságához.

Elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a következő bajnokság végén kizárólag a harmadik helyen végzett csapat – amely osztályozót játszik az 1. liga alsóházi rájátszásának hatodik helyezettjével az élvonalbeli indulásért – pályáján dőljön el a győztes kiléte, és nem oda-visszavágó alapon, ahogy tavaly és az idén,

mivel így a gyengébben rangsorolt együttesnek, a 2. Liga képviselőjének több esélye lesz a párharc megnyerésére.

Az előző két idény végén a másodosztályból az Aradi UTA próbálkozott a feljutással, azonban mindkét alkalommal sikertelenül: tavaly az FC Voluntari (összesítésben 1–3), idén a Temesvári ACS Poli (összesítésben 2–5) akadályozta meg az élvonalbeli indulásban.

Legutóbb a CS Afumați együttesétől szenvedtek 2–1-es vereséget Bálint László tanítványai •  Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial Galéria

Legutóbb a CS Afumați együttesétől szenvedtek 2–1-es vereséget Bálint László tanítványai
Fotó: Facebook/ASA Tîrgu Mureș Oficial

A klubok azt is indítványozzák, hogy a mérkőzések ideje alatt a csapatok négy cserét hajthassanak végre a jelenlegi három helyett, mivel ezzel megkönnyítenék az együttesek dolgát, a kezdő tizenegyben ugyanis három ifjúsági játékosnak kell helyet adni, akiket könnyebben lehetne helyettesíteni.

Mint ismert, a 2. ligás bajnoki idény alig több mint két hét múlva, augusztus 5-én, szombaton kezdődik. Az előzetes program szerint a bajnokság első része december 9-ig tart, amikor lejátsszák az odavágó-sorozat tizenkilenc fordulóját, valamint a visszavágókból is két fordulót. A szezon második része a hátramaradt tizenhét fordulóval február 24-én kellene kezdődjön, és június 2-ig tart.

1. Liga: az első forduló, az első edzőcsere
Alig járt le az első forduló az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, máris megtörtént az első edzőcsere, mégpedig az előző idény végén a kiesést elkerülő Concordia Chiajnánál. A csapat keretével elégedetlenkedő Dan Alexa helyét a múlt bajnokságban a Kolozsvári CFR-t irányító Vasile Miriuță veszi át. Miriuță már a hétvégi, második fordulóban bemutatkozhat az Ilfov megyei együttes kispadján a CS U Craiova elleni idegenbeli mérkőzésen.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!