A 35 éves pilótának ez pályafutása 89. és idei első pole pozíciója. A Forma-1 történetében ezzel ő az első, akinek 14 különböző szezonban is sikerül legalább egy pole pozíciót szereznie.
Hamilton mellől Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd vasárnap, míg a harmadik rajtkocka a spanyol Carlo Sainzé (McLaren) lett.
Az egy héttel korábban rendezett idénynyitó Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas (Mercedes) ezúttal a negyedik rajthelyet szerezte meg.
Az időmérő edzést a heves esőzés miatt több mint 45 percet halasztották, a versenyzőknek pedig végig nagyon nehéz dolguk volt a pályán lévő nagy mennyiségű víz miatt.
Kiváló időmérő edzést teljesített az ötödikként záró francia Esteban Ocon a Renault-val. A Ferrarival a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a 10., csapattársa, a monacói Charles Leclerc pedig a 11. helyet szerezte meg, utóbbit azonban háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, mert akadályozta Danyiil Kvjatot.
A 71 körös Stájer Nagydíj vasárnap 16 óra 10 perckor kezdődik a spielbergi Red Bull Ringen.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!