Az ötödik kiírásához érkezett Ősök Napja elnevezésű rendezvényt a nagy honalapító ősök tiszteletére tartják, és ennek keretében megemlékeznek azokról, akik a hon megtartásáért küzdöttek.
Az eseményen elsősorban a lovashagyományok kerülnek bemutatásra, de a lovas versenyek mellett övbirkózás és íjász-, illetve szablyavívóverseny, valamint népzenei és tudományos előadás is szerepel a programban
– ismertette Fehér József. Hozzátette, a sportversenyek által a lovas, illetve a nomád hagyományokat igyekeznek megeleveníteni, és ide várnak a Kárpát-medence minden tájáról vendégeket.
A nomád hagyományok több ezer évesek, a nomád játékok a mai napig is élnek. Olyannyira, hogy Közép-Ázsiában már megszervezték a Nomád Világjátékokat, tehát ezek a lovas versenyek már nem letűnőben, hanem feljövőben vannak. Fehér József közölte, hogy Magyarországon is egyre nagyobb az érdeklődés irántuk, hiszen
sorra alakulnak a lovasbirkózó és lovasíjász csapatok, valamint nagyon rangos rendezvényeket szerveznek.
Visszatérve az Ősök Napjára, a háromnapos rendezvényen lesznek gyalogos és lovas sportversenyek. Gyalogos például az övbirkózás, ami a birkózás egyik legősibb formája, és a mai napig Ázsia-szerte nagy népszerűségnek örvend. Ezt Magyarországon is szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel, így Bugacon idén is megrendezik az övbirkózó-bajnokságot. Eddig kétszer tartották meg ezt a versenyt, a győztes pedig megmérettette magát a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon.
A lovasversenyeket több részre lehet osztani, ezek közül az egyik a lovas birkózás. A másik a köböre, amely arról szól, hogy két csapat játszik, és egy birkát kell az ellenfél területére bejuttatni.
A köböre jelenleg is az egyik legnépszerűbb hagyományőrző sportjáték Közép-Ázsiában, sőt ez a fajta sport az ottani államokban majdnem híresebb, mint a futball, mert nagyon kemény játékosok, akik ezt játsszák.
A harmadik versenyszám a Puszta Vágta, amelyen a Bugac környékbeli és a Kárpát-medencei csikósok, valamint olyan lovasok gyülekeznek, akik szeretnék megmérettetni magukat és lovuk gyorsaságát. A negyedik, a Puszták Népe versenyszám pedig azért különleges, mert a lovasnak nemcsak egyszerűen lovagolnia kell, hanem meg kell oldania különböző feladatokat a pályán, például
különböző fegyvereket – hajítódárdát, fokost, harci baltát – kell felvennie a földről, és bele kell dobnia a célba.
Ez nagyon összetett verseny, mert nemcsak akadályokat kell átugrani, hanem bőven akadnak különböző nehézségi fokozatok.
Ami végképp kihagyhatatlan: a lovasíjász-versenyek, amelyeknek kiemelt szerepük van, hiszen Magyarország világelső ebben a sportágban, és kifejezetten
a Kárpát-medencei hagyományőrzőknek köszönhetően virágzik a lovasíjászat.
Ennek is lesz egy bajnoksága, de a terepíjászverseny is megrendezésre kerül. Nem érdemes lemaradni a szablyavívásról sem, amely az ügyességről és a gyorsaságról szól, a párbajversenyben pedig állig páncélozott harcosok nagyon keményen küzdenek, itt főként a nyers erő számít. Van olyan, amikor egyéniben párbajoznak csak szablyával, és van, amikor pajzzsal-karddal, párban. Ezek mindig nagyon látványosak, csattognak a fegyverek, kopognak a pajzsok.
Ami a benevezést illeti, Fehér József elárulta, hogy nincs nevezési díj,
bárki jelentkezhet, aki betöltötte tizennyolcadik életévét és ezekben a számokban valamilyen előképzettséggel rendelkezik, de a megmérettetés előtt a szervezők felmérik, hogy a jelentkező versenyezhet-e vagy sem.
Mindegyik sportágnak eltérő a jelentkezési szabálya. A díjak elég rangosak, pénznyereményt vagy értékes tárgyakat, de a vívóversenyen egy kézműves, használható szablyát is átvehet a nyertes. Fehér József kiemelte, nagyon sok fiatalt vonz a rendezvény, ez pedig azért fontos, hogy a hagyományokat ez a nemzedék is továbbvigye, mert akkor van jövő.
Az Ősök Napjának otthont adó Bugac már a régi időktől fogva híres a lovas hagyományairól, és kiválóan alkalmas a lovas versenyek megrendezésére. A rendezvény nagyszerű lehetőség a községnek, hogy megmutassa értékeit, fontos baráti kapcsolat alakult ki az alapítvány és a községvezetés között. Gyönyörű helyszín, az ország ősborókás területei húzódnak itt, és közel vannak a természetvédelmi területek. A távolabbról érkezők nemcsak a rendezvényt, hanem a környező pusztai tájat is megnézhetik, ami rendkívül változatos. Továbbá Bugacon egy szép pásztormúzeum is található, ahol a puszta történetéről, a pásztorok életformájáról, eszközeiről, díszítőművészetéről látható kiállítás.
Fehér József elmondta, évről évre egyre nagyobb a rendezvény látogatottsága, külföldről is sokan érkeznek nézők.
Az Ősök Napján tavalyelőtt nagyjából százezren voltak, és szeretnék, ha idén is ilyen sokan látogatnának el.
Egyébként a sportprogramok és a bemutatók mellett az ország egyik legnagyobb kézművesvásárát is megszervezik, amelyen a szakma kiváló mesterei vannak jelen. „Mindezt nem fesztiválként igyekszünk népszerűsíteni, hanem egy hatalmas ünnepként, emlékezve a nagy ősökre. A programok és a küzdelmi aréna is ezek köré vannak felépítve” – hangsúlyozta Fehér József.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!