Az asztaliteniszezők viadala különleges jelentőségű. Amint azt Héja Zoltán szervező elmondta, az AMATUR sorozathoz tartozó országos jellegű rendezvényről van szó, ahol nem csak helybéliek, hanem számos más vidékről érkező pingpongozó is ütőt fog. Különleges fontosságot ad még az is a viadalnak, hogy éppen szombaton ünneplik világszerte az asztalitenisz világnapját (World Tabletenis Day), amihez számos romániai város is csatlakozik.
Azonban Ditró az egyedüli falu, amely ilyen eseménynek helyet ad. A B+ kategóriájú versenyre még lehet jelentkezni Héja Zoltánnál, a 0755-868.386-os telefonszámon, vagy a verseny kezdete előtt a helyszínen, a Gáll Ferenc sportcsarnokban. Minden amatőr pingpongozót szívesen látnak. Korosztálytól és nemtől függetlenül, mindenkinek alkalma lesz hasonló képességű asztaliteniszezőkel találkozni. Az esemény egyben Auto Com Total kupaként is várja a versenyzőket. A mérkőzések várhatóan 17 óráig zajlanak.
Míg az asztaliteniszezők a teremben játszanak, addig a focipályán méta verseny lesz 12 és 15 óra között. Bárki csatlakozhat, aki kipróbálná ezt a hagyományos sportot. Persze, csak jó idő esetén.
Nem befolyásolhatja azonban az időjárás a sportcsarnokban délután 5-kor kezdődő aerobic tornát. Ezt 6-tól női, majd 7-től férfi kézilabda mérkőzések követik. Elsősorban a 30 év fölötti korosztályt szeretnék ezzel megszólítani, remetei és szárhegyi kézilabdázókat is várnak, de nem mindenképpen ellenfélnek, hanem közösen, jó hangulatban zajló mérkőzéseket játszani – mondta el a sportmaraton szervezője, Bajkó Csilla.
Este kilenctől női focimeccs lesz, ahol a Gyergyói Bigéket fogadja a helyi önkormányzat csapata. Már betelt a jelentkezés az éjszakai focira, ahol este 10-től reggel 7-ig zajlik a játék. Új csapatokat már nem tudnak fogadni, de játékosokat igen, akik a már bejelentkezett csapatokhoz csatlakozhatnak. Hosszú az éjszaka, mindig jól jön az erősítés.
Vasárnap reggel 8-kor frissítő, reggeli futásra hívnak mindenkit, majd pedig 9-től a Siklódi Lőrinc iskolában kezdődik az iskolai bajnokság.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!