A MAC HKB Újbuda 6–3-ra legyőzte az Opten Vasas HC-t a jégkorong Erste Liga 2020/21-es idényének szombati nyitómérkőzésén.
A szlovák ligából visszatérő MAC, valamint a Hokiklub Budapest összeolvadásából létrejött MAC HKB Újbuda játékosa, Sofron István szerezte az idény első gólját a Tüskecsarnokban.
Az új névadó szponzorát szerdán bejelentő Vasas az első harmadban egyenlíteni tudott, ám a házigazda a második húsz percben ütött négy góllal nagyon közel került a győzelemhez.
Bár a záró felvonásban a káposztásmegyeriek két gyors góllal közelebb zárkóztak, a MAC egy emberhátrányos találattal lezárta az összecsapást.
Sofron István duplázott a mérkőzésen, amelyet egy gólpassznak is köszönhetően három ponttal zárt.
A szezon második találkozóját hétfőn este Debrecenben rendezik, a DEAC a Titánokat látja vendégül. Az erdélyi csapatok szeptember végi bemutatkozásáig további négy meccset játszanak a magyarországi csapatok.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!