
Az első megnyitót a biatlonpályán tartották, ahová Potápi lóháton érkezett. A jelenlévőket sorrendben Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Potápi Árpád János államtitkár, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Márton Simon, a Csíkszeredai ISK igazgatója köszöntötte. A megnyitón részt vett a székelyföldi sísport két legkiemelkedőbb képviselője, Miklós Edit alpesi síző és Tófalvi Éva biatlonista.
Ráduly Róbert Kálmán beszédében javasolta, hogy ha már van Miklós-sípálya, akkor a biatlonpályát nevezzék el Tófalvi Arénának. Az biatlonpályán tartott nyitóünnepség László Rezső csicsói plébános áldásával zárult.
Lent, a Miklós-pálya alján, az érkezésnél tartották az alpesi síverseny megnyitóját. Ott a motorszánon érkező Tóth László és Potápi Árpád köszöntötte a versenyzőket, majd Miklós Edit, a Magyar Síszövetség elnöke egy szimbolikus ajándékot adott át a két magas rangú politikusnak.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síünnepen Potápi a következőket mondotta: „A sport pedig fontos közösségformáló erő, amelyre büszke lehet a magyarság. A magyar kormány sokat tett az elmúlt években annak érdekében, hogy a határon túli magyarság körében is megerősítse a sportot, javítsa a sportolás feltételeit.
Potápi Árpád János a gyerekek és fiatalok százait megmozgató tömegsportrendezvény megnyitóján Miklós Edittel, a Magyar Síszövetség elnökével és Tóth László főkonzullal együtt további támogatást ígért a székelyföldi sízőknek.

A hetedik alkalommal megrendezett Konzul Kupán kitűnő sportolási feltételek, sok hó fogadta a versenyzőket. A Miklós-pályán tartott alpesisí-vetélkedőn tíz, a biatlonpályán tartott sífutásnál pedig öt korosztályban fogadták a nevezéseket. Minden versenyző ajándékcsomagot és oklevelet kapott a verseny végén.
Az MTI szerint a verseny szervezésében a csicsói önkormányzat, a Csíkszeredai ISK, az MBPA Sportegyesület és a Szekler Biathlon Centrum Egyesület segítette a magyar külképviseletet.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!