Hirdetés

Sikerre éhesen várja az új szezont a világelső székely teqballos

Györgydeák Apor nagyon motiváltan készül, visszahódítaná a világbajnoki címet, és minél több aranyérmet gyűjtene be
Fotó: Forrás: Györgydeák Apor

Összességében remekül sikerült a tavalyi idény Györgydeák Apor számára, aki a nemzetközi tornagyőzelmek mellett Európa-bajnoki címet szerzett, azt viszont nagyon sajnálja, hogy elveszítette a vb-döntőt. Az idei szezonnak nagyon motiváltan vág neki.

2024. január 05., 17:54

A székelyudvarhelyi teqballos elmondása szerint nagyon jó évet zárt 2023-ban, hiszen egyéniben öt versenyből hármat megnyert, kettőn pedig második helyen végzett. „Minden döntőben ott voltam, két nemzetközi tornát nyertem, továbbá megszereztem az aranyérmet az Európa-bajnokságon. Sajnos azonban az év végén a világbajnoki címvédés nem jött össze, amit nagyon sajnálok. Nem volt a legjobb a felkészülés, és nem éreztem topformában magam a vb-n, de amikor bekerültem döntőbe mégis hittem benne, hogy meg tudom csinálni, aztán mégsem sikerült győzni.

Ettől függetlenül még motiváltabb vagyok a jövőre nézve”

– nyilatkozta Györgydeák Apor a Székely Sport megkeresésére.

Hirdetés

Mint rámutatott, párosban nem volt megelégedve a teljesítményükkel, mert úgy véli, Ilyés Szabolccsal sokkal több van bennük. Sokszor ugyanis bejutottak a négyes döntőbe, de egyszer sem nyertek versenyt, egy második helyezés volt a legjobb eredményük, és

nem tudták túlteljesíteni magukat.

Annak viszont nagyon örült, hogy vegyesben Los Angelesben megnyerte az első nemzetközi tornát a brazil Ester Viana Mendesszel, így

már minden kategóriában aranyérmet szerzett.

Habár nincs egy állandó társa, akivel nap mint nap együtt készülhetne, hanem minden tornára játékostársat kellett szerezzenek, meglepetést tudtak okozni, mindig ott voltak a legjobb négy között, az amerikai Margaret Osmundsonnal Thaiföldön döntőt játszottak.

•  Fotó: Forrás: Györgydeák Apor Galéria

Fotó: Forrás: Györgydeák Apor

Az év elején közzétett friss világranglista szerint Györgydeák Apor továbbra is toronymagasan vezeti az egyéni pontversenyt, a vetélytársai nagyon le vannak maradva tőle. „Minél tovább próbálom megtartani az első helyet, tudtam a vb-n után, hogy az élen maradok.

Ez plusz motivációt jelent számomra, rekordot szeretnék beállítani, hogy én legyek a leghosszabb ideig a világelső”

– közölte a Góbék Teqball Team sportolója.

Elárulta, hogy a világbajnokság után nem állt le az edzésekkel, még az egyiptomi utazás alkalmával is készült, és hazatérése után itthon is folytatta a gyakorlást, míg a székelyudvarhelyi csapattal való közös felkészülés a jövő héten kezdődik.

Úgy érzem, hogy ebben az évben sokkal többet fogok fejlődni minden téren, mert még több munkát bele fogok tenni. A legfőbb célom, hogy hódítsam vissza a világbajnoki címet. Az elveszített vb-döntő után nagy motiváció van bennem.

Meg szeretném mutatni, hogy én vagyok a legjobb, azt akarom, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Amennyiben Európa-bajnokságot is szerveznek idén, ott is egyértelműen címet akarok védeni” – hangsúlyozta Györgydeák Apor.

•  Fotó: Forrás: Györgydeák Apor Galéria

Fotó: Forrás: Györgydeák Apor

Kiemelte, emellett fontos szempont, hogy mindhárom kategóriában a nemzetközi versenyeken is felérjen a csúcsra, minél több aranyérmet gyűjtene be.

Tavaly azt mondtam, hogy az sem baj, ha semmit nem nyerek meg, csak az Európa- és a világbajnokságot, de idén nem érem be ennyivel, bárhol indulok, győzni szeretnék” – mutatott rá.

Az idei teqball versenynaptár még nem készült el, ezt ebben a hónapban teszik közzé, és vélhetően a székely világelső majd márciusban áll asztalhoz először, akit hajtja a bizonyítási vágy, és már nagyon várja a szezon kezdetét.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!