Tavaly szintén Háromszék adott otthont a népszerű versenynek, ezúttal ismét megkapta a bizalmat a Kovászna megyei város, április 27-én Sepsiszentgyörgyön rendezik a 2024-es finálét.
„Nem kis felelősséggel járó feladat ez számunkra, de úgy gondolom, hogy egy olyan szervezői csapattal mögöttünk, amely az egyesületen belüli szülőkből, szimpatizánsokból áll, méltón helyt tudunk állni a ránk bízott feladat teljesítésében.
Számításaink szerint várhatóan közel 900 nevező vesz részt, illetve az eseményt várhatóan 1500 fősre tervezzük a nézőkkel együtt”
– mondták el a szervezők a döntővel kapcsolatban.
A verseny egyben része a román kvalifikációs rendszernek is, amely a nemzeti válogatott kialakítását szolgálja. A döntőre a belépés díjtalan, ahová várnak minden sport és sportág iránt kedvelőt. A Sport-All Sport Club 32 versenyzőjét nevezte a 10 év felettiek számára megszervezendő megmérettetésre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!