Hatalmas volt az érdeklődés, az eseményre összesen 244 nevezés érkezett be és mintegy 175 versenyző lépett tatamira 3 versenyszámban is (siho-geri rúgás kombináció, szivacs-kumite és kumite).
A város öt óvodájából és a Sepsi Aréna karate termében edző egyesületen belüli sportolók mérhették össze tudásukat egy gyereknap utáni ráadásként. Szintén jelen volt a Shoto-Team néhány versenyzője is, akiket Préda Csaba készített fel. Minden gyerek éremmel és a sport iránti szeretettel távozhatott a tornáról.
Egyben megrendezték az úgynevezett Sport-All Liga versenysorozat harmadik, egyben döntő fordulója is, ahol ligabajnokokat avattak.
Június 14-én díjkiosztó gálát rendeznek a Sport-All Sport Club egyesületnél, illetve 22-én Fejér Milán és Péter-Csiki Csanád utazik Salzburgba az utolsó kvalifikációs versenyre, ahol kiharcolhatják a részvételi jogot az ősszel megrendezendő korosztályos világbajnokságra. Az utolsó versenyük egy Youth League (Ifjúsági Liga) lesz június 27-30. között Porecben, ahova a fentebb említett két fiúhoz csatlakozik Török Panka is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!