A megmérettetésen két háromszéki versenyző is érdekelt, az ozsdolai Ördög Zoltán és a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián – áll a verseny szervezői által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A kétnapos versenyt a Sugásfürdő felé vezető út melletti pályán bonyolítják le. Tompa Csaba főszervező szerint
a tizenhárom kategóriában közel száz versenyző harcol majd a dobogós helyezésekért.
Ördög Zoltán – aki október 11-én Balkán-bajnoki címet ünnepelhetett – a 85, míg Tompa Krisztián a 250 köbcentis kategóriában három forduló után az összetett élen áll. A bajnokság első és harmadik futamát Ciolpani-ban, a másodikat Marosvásárhelyen szervezték, az utolsó versenynek pedig szintén az Ilfov megyei Ciolpani ad otthont október 24-én és 25-én.
Tompa Csaba elmondta, a Trio Impex és Gocz András segítségével a pályát rendbe tették, várják a versenyzőket, továbbá bíznak benne, hogy az időjárás is mellettük áll, így szombaton szép időben rendezhetik a kvalifikációs futamokat, vasárnap pedig a versenyeket.
A főszervező hozzátette, legutóbb két éve szerveztek motokrossz-viadalt Sepsiszentgyörgyön, 2018-ban a román bajnokság utolsó, ötödik fordulója zajlott Kovászna megyében.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!