A 24. kiírásához érkezett Caissa főverseny és a 15 éven aluli gyerekeknek kiírt 8. Balogh János Emlékverseny résztvevői klasszikus, rapid, villámsakk és tanulmányfejtő műfajokban ültek és ülnek asztalhoz.
Az idei nemzetközi sakkfesztiválon hét ország (Németország, Kanada, Lengyelország, Hollandia, Moldovai Köztársaság, Magyarország és Románia) képviselői a még mindig érvényben lévő járványügyi rendeletek betartásával, maszkviseléssel és nézőközönség nélkül sakkoznak.
Túl vannak már a verseny felén, négy forduló után a torna főcsoportjának élén négyes holtverseny alakult ki, a második számú kiemelt Marius Manolache (Temesvári CS Studențesc), Alin Ardelean (Szatmárnémeti Petra-Șah), Barátosi Dániel (Marosvásárhelyi Juvenes) és Andrei Filip (Bukaresti CSM) egyaránt 3,5 pontot összesített. Az ötödik helyen a torna első számú kiemeltje, Andrei Istrățescu korábbi román bajnok állt 3 ponttal.
A 15 éven aluliak csoportjában a Székelyudvarhelyi ISK képviselője, Bencze Mátyás vezetett 3,5 ponttal. A Marosvásárhelyi ISK színeiben indult gyergyóalfalvi Kiss testvérek, Hanna és Abigél, valamint a Rendi Éva által felkészített Székelyudvarhelyi ISK fiataljai, Antonya Zsombor és Pálfi Tamás is egyaránt 3 pontot összesített, de 3 pontja volt a csíkszeredai Léstyán Péternek (Jövő SK) is. Az 5. forduló lapzárta után fejeződött be.
A sakkpartikra naponta 16 órától kerül sor, eredmények, fotók Bíró Zoltán szerkesztésében a Caissa SK honlapján (www.caissa.ro) láthatók.
Bíró Sándor főszervezőtől megtudtuk, hogy nevet kapott a tanulmányfejtő verseny, amely idéntől a tavaly 90 éves korában elhunyt csíkszeredai Kocsis Mihály nevét viseli, és a korábbi Maros Magyar Autonóm Tartomány többszörös bajnokának állít emléket.
„Óriási csaták zajlanak a főcsoportban és az ifiknél is, topversenyzők vesznek részt a csíki versenyen. Manolache az elmúlt napokban megnyerte a nagyon erős Arad Opent, Ardeleanu pedig a 3. fordulóban legyőzte a szintén az elmúlt hetekben Szatmárnémetiben megrendezett Szabó Gyula Emlékverseny győztesét, a Moldovai Köztársaságból érkeztet Szergej Vedmediucot. Barátosi hatszor nyerte meg a Caissa főversenyt, Filip pedig Románia 14 éven aluli korosztályának bajnoka.
– mondta el Bíró.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!