Hirdetés

Saját közönsége előtt égett le a Maros KK

Fotó: Haáz Vince

2017. március 20., 13:09

Szezonbeli egyik legrosszabb teljesítményével a Marosvásárhelyi Maros KK hazai pályán végig hátrányban játszva egyértelmű vereséget szenvedett a Bukaresti Dinamo ellen, a férfi kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

2017. március 20., 13:09

A szoros galaci vereséget követően a vasárnap esti mérkőzésen nem tudott javítani a Maros KK, sőt a nagyszámú hazai közönség előtt még nagyobb kudarcot vallott, ugyanis a játék képe alapján esélytelen volt a hatékonyan játszó fővárosiakkal szemben.

Futottak az eredmény után

Már az elejétől a Dinamo irányította a játékot, és az első negyedben tíz ponttal meglépett. A második játékrészben fokozatosan zárkózott fel a Maros KK, és szünetig hátrányát sikerült a felére csökkentenie. Térfélcsere után a vendégek ismét növelték a különbséget, a vásárhelyiek pedig futottak az eredmény után (a harmadik negyed pontegyenlőséggel zárult). Az utolsó tíz percben aztán nem lehetett ráismerni a rendkívül gyengén játszó Maros KK-ra, a másik oldalon viszont elképesztően működtek főként a távoli dobások, így a végéig a Dinamo fölényesen, tizennégy ponttal győzött.
A Maros KK-nál Dalibor Dapa, Lamarcus Reed és Goran Martinics szerezték a legtöbb pontot, míg a fővárosiaknál kiemelendő Danilo Tasics, Marko Sutalo és Iulian Orbeanu játéka.

Első vagy második hely?

A vereséggel együtt a Maros KK biztos a rájátszásba jutásában, azonban még nem végleges, hogy az alsóház első vagy második helyéről. Három fordulóval a középszakasz alsóházi küzdelmeinek vége előtt a vásárhelyiek egyelőre tartják első helyüket, de csökkenhet az előnyük a második Galaci Phoenixszel szemben, amely hétfőn este Craiován játszik. Következő mérkőzésén a Maros KK éppen a SCM U Craiovával találkozik március 27-én, hétfőn idegenben.

Hirdetés
•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Megengedhetetlen ez a hozzáállás

A vasárnap esti mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Maros KK két edzője, Szászgáspár Barnabás és George Trif a csapat gyenge teljesítménye miatt bocsánatot kértek a szurkolóktól, akik nagy számban eljöttek a mérkőzésre: „Majdnem kétezer ember előtt ennél nagyobb szégyent jó pár éve nem éltünk át. Múlt héten minden eddiginél nehezebben zajlott a felkészülés, hiszen egészen péntekig a játékosok ismét sztrájkoltak a fizetésük folyamatos elmaradása miatt. Sajnálatos, hogy eddig küzdöttünk és jó szintre értünk, de ha más problémákkal vagyunk elfoglalva, kiesünk a ritmusból. Számunkra is meglepetés volt a játékosok rendkívül gyenge teljesítménye, lehet, hogy ezzel figyelmeztetni akartak… Nagyon remélem, hogy a jövőben többet ez nem történik meg. Mi nem adjuk fel, és akárhogy, de végigvisszük a szezont” – nyilatkozta Szászgáspár Barnabás.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Segédje, George Trif úgy vélekedett, nehezen feldolgozható ez a vereség, amelyre magyarázatot kell keresniük, hiszen megengedhetetlen, hogy a játékosok ilyen hozzáállással játszanak, továbbá nem tartották be az edzéseken megbeszélt taktikai tervet. A két szakvezető hangsúlyozta: megbeszélést tartanak a játékosokkal, hogy a következő meccseken ki szeretne játszani, mert ha nem akarnak, akkor inkább az ifjúságiakkal lépnek pályára.    

Mestermérleg:
Szászgáspár Barnabás: „Az elejétől nem küzdöttek a játékosok egy olyan csapat ellen, amelyet normális esetben könnyen verhető ellenfél volt. Nem nekünk kellett volna futnunk az eredmény után. Főleg a második negyedben kétszer felzárkóztunk, de ezután újabb nagy hibákat vétettünk”.
Eugen Ilie: „Igazi csapatként játszottunk, a játékosok hittek magukban, ilyen hozzáállást már rég nem tanúsítottak. Nagyot küzdöttünk, a fontos pillanatokban jól sikerültek a dobásaink. Még van esélyünk bejutni a rájátszásba, főleg ez a győzelem után, de minden a galaci mérkőzésen dől el”.

Jó formában Kolozsvár és Nagyvárad

A bajnokság felsőházában az 5. fordulót rendezték hétvégén: az éllovas Kolozsvári U-BT megnyerte a fővárosi rangadót a Bukaresti Steaua ellen, a negyedik helyen álló, címvédő Nagyváradi VSK pedig hazai pályán legyőzte a Nagyszebeni CSU-t, ezzel még esélyes a középszakasz második helyének elérésére. Az ötödik és hatodik helyezettek találkozóján a Temesvári BC felülmúlta a BCM U Pitești-et.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, alsóház, 3. forduló, ligeti Sportcsarnok, 1700 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Bukaresti Dinamo 71–85 (18–28, 21–16, 17–17, 15–24)
Maros KK: Dapa 22 (3x3), Reed 16 (2x3), Martinics 12, Lázár 10, Popescu 4 (1x3), Borșa 4, Markovics 3, Kalve, Andrei. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
Dinamo: Tasics 22 (2x3), Sutalo 20 (4x3), Orbeanu 19 (5x3), Dundjerski 12 (1x3), Ionescu 6, Vârnă 6, Stănescu, Ciotlăuș, Marinică. Vezetőedző: Eugen Ilie.
Vezették: Bogdan Podar (Kolozsvár), Sorin Drugău (Brassó), Alin Dragoș (Nagybánya).

Az alsóház másik mérkőzése:
hétfő, 19 óra: SCM U Craiova–Galaci Phoenix

A felsőház 5. fordulójának eredményei:
Temesvári KK–BCM U Pitești 88–67 (26–13, 19–15, 22–17, 21–22)
Nagyváradi VSK–Nagyszebeni CSU 84–72 (16–14, 23–20, 27–17, 18–21)
Bukaresti Steaua–Kolozsvári U-BT 75–80 (20–27, 19–14, 12–24, 24–15)

A bajnokság állása:
Felsőház
1. Kolozsvár 43 pont (20 győzelem/3 vereség)
2. Steaua 37 (14/9)
3. Nagyszeben 37 (14/9)
4. Nagyvárad 36 (13/10)
5. Temesvár 35 (12/11)
6. Pitești 33 (10/13)
Alsóház
1. Maros KK 30 (9/12)
2. Galac 27 (7/13)
3. Dinamo 27 (6/15)
4. Craiova 25 (5/15).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!