A magyar csapat az euroafrikai zóna I-es csoportjában szerepelt, mind az öt mérkőzését megnyerte itt, a 13. helyen kiemelt román együttes otthonában lép pályára november 11-én és 12-én. A magyar válogatott a 24. a rangsorban.
A romániai helyszín és a pályaborítás egyelőre nem ismert. A fedett pályás összecsapás győztese 2023-ban a selejtezőben, míg a vesztes a regionális zóna I-es csoportjában szerepel.
A románok ellen nem jó a mérleg, a magyarok 1–8-ra állnak, az egyetlen győzelmet még 1993-ban sikerült ellenük elérni, amikor a Csurgó Virág, Muzamel Ágnes, Györke Kata összeállítású válogatott 2-1-re diadalmaskodott.
A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes Billie Jean King tiszteletére átnevezett Fed Kupa döntőjében a világ legjobb válogatottjai szerepelnek. A címvédő Oroszországot, valamint Fehéroroszországot az ukrajnai háború miatt idén kizárták.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!