A péntek óta 36 éves spanyol sztár brékkel kezdte 30. GS-döntőjét, majd 3:1 után lendületbe jött, és 49 perc elteltével szettelőnybe került. A második játszmában a 23 éves, első GS-fináléjában szereplő kihívó lépett meg 3:1-re, ám ismét hibázni kezdett, és a volt világelső sorozatban öt gémet hozva megnyerte a második játszmát is.
A harmadik felvonásban a mallorcai klasszis egy dupla brékkel már sorozatban kilenc nyert gémnél tartott, és innen már nem volt visszaút a skandináv kihívó számára. A váratlanul egyoldalú finálé 2 óra 18 percig tartott.
A francia fővárosban döbbenetes, 112/3-as meccsmérlegnél tartó salakkirály tovább javította az általa tartott Roland Garros- és Grand Slam-rekordot, Párizsban ugyanis elképesztő módon 14-edszer ünnepelhetett, és immár 22-szeres GS-győztesnek mondhatja magát.
Nadal karrierje 92. trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,2 millió eurót (860 millió forint) kapott.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!