A résztvevők a főtéri kőszínpadtól indulnak június 21-én, pénteken 18 órakor. Az útvonal során először az egykori dohánygyár épületét érintik, majd következik a Székely Nemzeti Múzeum, áthaladva a parkon pedig eljutnak a Bod Péter Megyei Könyvtárhoz, ezután pedig a Kónya Ádám Művelődési Házon keresztül a vártemplomig kell szaladniuk. Ekkor következik majd a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épülete, a polgármesteri hivatal, a Tamási Áron Színház, a cél pedig a Főtéren lesz kialakítva.
Egy ilyen teljes kör öt kilométeres távolságot foglal magába, viszont lehet jelentkezni a tíz kilométeres távra is, értelemszerűen azok a sportolók kétszer kell végigcsinálják az útszakaszt.
A szervezők elmondták, hogy a versenyzők kényelmes, lassú tempóban is teljesíthetik a kihívást.
További érdekesség, hogy a verseny közben a különböző helyszíneken és intézményekben számos meglepetés várja majd az odaérkezőket: míg például az egykori dohánygyárban különböző ipari hangokat hallhatnak, addig a múzeumban dobhangokkal, a színházban pedig fényjátékkal buzdítják a versenyzőket, így hatva több érzékszervre.
Az eseményre való jelentkezés június 19-én lehetséges, egy online felületen keresztül történik, illetve a határidő lejártáig a nevezési díjat is be kell fizetni.
A 18 éven felülieknek 70 lejbe kerül, a 12 és 18 év közöttieknek pedig ingyenes. A résztvevők rajtcsomagban, különböző díjakban, közös étkezésben és különböző meglepetésekben részesülnek majd.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!