„Ricsi rendkívül különleges személy, mindenféle szempontból. Őt nem a Magyar Sakkszövetség nevelte ki, az édesapjával kezdett el játszani, hat-hét éves korában derült ki, hogy mennyire tehetséges. Tizenéves korában már versenyekre járt, emiatt nyolcadik osztályos korában felhagyott a tanulással” – kezdte Szabó László. A Magyar Sakkszövetség elnöke elmondta, hogy
számukra megdöbbentő volt Rapport Richárd döntése, miszerint pályafutását Románia színeiben szeretné folytatni.
„A döntéséről nem is tájékoztatott bennünket. A Nemzetközi Sakkszövetség küldött egy egymondatos közleményt, hogy Richárd zászlót szeretne váltani. Öt éve nem szerepelt a nemzeti csapatunk színeiben, ennek ellenére érthetetlen és rendkívül rossz érzés számunkra” – folytatta.
„A Román Sakkszövetség felhívott bennünket, hogy engedjük el Richárdot korábban, mert minél több időre lenne szükségük és szeretnék elkezdeni a felkészülést. Erre nemet mondtunk, nem tettünk eleget a kérésnek.
– árulta el Szabó László.
„Bizonyos versenyeken akár 100 000 eurót is kereshet, ráadásul ha a válogatott színeiben játszik, akkor az élő-pontszámai leeshetnek, ez alapján hívják őt versenyre. Ekkora összeget nem tudunk kifizetni, sem mi, sem az állam. Ettől függetlenül igyekszünk küzdeni az utolsó pillanatig, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is magyar színekben szerepeljen Rapport Richárd” – zárta beszédét az elnök.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!