Hirdetés

Rangos pingpongversenyre készülnek Ditróban

Lejárt a bajnokság, de nem ért véget a szezon. Illusztráció
Fotó: Kedves Botond

2017. május 23., 14:27

Befejeződött vasárnap a Gyergyó-Hévíz körzeti asztalitenisz-bajnokság 2017-es kiírása, de a következő hét végén egy minden eddiginél színvonalasabb verseny várja a pingpongozókat. Ditróban A kategóriás versenyt rendeznek.

2017. május 23., 14:27

Gyergyó térségében eddig még sosem zajlott A kategóriás, vagyis az amatőr asztaliteniszezésben a második legmagasabb szintű verseny. Szombaton egy ilyent rendeznek Ditróban a Gál Ferenc sportcsarnokban. Amint azt a házigazda Héja Zoltán elmondta, eddig már több, mint százan beneveztek a megmérettetésre.

A jelentkezők között van a hazai ranglista legjobb tíz játékosa közül kettő, de várhatóan többen is érkeznek a legjobbak közül.

Hirdetés

A verseny rangját jelenti még, hogy távolról is jönnek asztaliteniszezők: jászvásáriak és pitești-iek is vannak már a nevezési névsoron.

Az esemény szombaton 9.15-kor kezdődik, és várhatóan este 10-ig zajlanak majd a mérkőzések. A jelentkezés még nyitott, péntek estig szívesen fogadják az iratkozókat. Három kategóriában lesz díjazás, azaz kezdő-, haladó- és nyílt versenyt rendeznek. Héja Zoltán megjegyezte, korábban sikerrel tudtak megszervezni B és B+ kategóriás versenyeket is, most nagyobb a feladat és a kihívás, de bízik benne, hogy ezúttal is sikerrel fognak helytállni.

Záróra a körzeti bajnokságban

Az A kategóriás verseny megszervezésének lehetőségéhez kellett az is, hogy szervezett formában beinduljon a térség asztalitenisz-mozgalma. A Gyergyó-Hévíz körzeti asztalitenisz-bajnokság 11 csapatának csaknem az összes játékosa kihasználja szombaton a lehetőséget, hogy a szokottnál lényegesen erősebb mezőnyben is kipróbálja magát.

Mára már lehet egy képe mindenkinek arról, hogy hol is tart ebben a sportágban, milyen eredményeket várhat el önmagától. A hétvégén lezárult körzeti bajnokság végeredménye erről is képet mutatott.

Amint azt Györffy Zsolt, a Szárhegyi Bástya illetékese tájékoztatójában írta, a bajnokság záró eseményét a szárhegyi sportcsarnokban rendezték a Bástya–Salamási Demarco utolsó mérkőzés után. Az utolsó fordulóban a második-harmadik illetve a hatodik-hetedik helyekért folyt a harc, a többi helyezés már korábban eldőlt.

A gyergyószentmiklósi Tic Tac Boys már az utolsó előtti fordulóban bebiztosította bajnoki győzelmét,

mert sikerült legyőzze a második helyezett maroshévízi PC 2016 csapatát. Az Újfalvi Katorzsa győzelmével megelőzte a Csomafalvi Délhegy csapatát, így a hatodik helyen végzett, míg a Bástya a Demarcóval szemben ért el sikert, és így megakadályozta ellenfelének a második helyre lépést.

A díjátadón a csapatok mellett Danguly Ervin, Szárhegy község polgármestere is részt vett, aki dicsérte a játékosokat és a szervezőket, hogy egy olyan sportágat művelnek, ami versenyszinten még gyerekcipőben jár a környékünkön, de ilyen lelkes játékosokkal és támogatókkal még magasabb szintre is fel lehet juttatni. A köszöntő beszédek után pedig minden csapat kupában, oklevélben és a játékosok éremben részesültek. A díjkiosztót vacsora és egy baráti hangulatú est követte.

Az utolsó forduló eredményei: Csomafalvi Délhegy Junior–Maroshévízi PC 2–8 , Ditrói Old Boys–Újfalvi Katorzsa Junior 7–3, Salamási Demarco–Szentmiklósi Zolitop 7–3, Szentmiklósi Tic Tac Boys–Ditrói Autocom Ifik 7–3, Újfalvi Katorzsa–Csomafalvi Délhegy 6–4, és Szárhegyi Bástya–Salamási Demarco 6–4.

A végső rangsor:
1. Tic Tac Boys 52 pont
2. PC 2016 49
3. Demarco 48
4. Bástya 45
5. Old Boys 35
6. Katorzsa 27
7. Délhegy 27
8. Délhegy Junior 15
9. Zolitop 13
10. Autocom Ifik 9
11. Katorzsa Junior 3.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!