Az országos ralibajnokság mezőnyében legfiatalabb sportolónak számító Simone Tempestini, a rekordot jelentő négy bajnoki cím tulajdonosa azt tervezi, hogy idén is elindul néhány romániai futamon.
„Természetes volt, hogy indulunk az Európa-bajnokságon. Korábban már több versenyen is indultam, de az idei lesz az első a pályafutásom során, amikor egy teljes szezont fogok teljesíteni. A romániai motorsport számára az idei az első alkalom, amikor egy versenyzői páros részt vesz az Európa-bajnokság egész szezonjában.
– nyilatkozta Simone Tempestini.
Az idei rali Európa-bajnokság nyolc etapot foglal magában, a mezőny Portugáliában, Spanyolországban, Lettországban, Lengyelországban, Olaszországban, Csehországban, Cipruson és Magyarországon áll rajthoz. A szezon március 25-én kellett volna kezdődjön, de a koronavírus-járvány terjedése miatt az első fordulót szeptemberre halasztották.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!