Vasárnap rendezték meg az első PumpTrack-versenyt Csíkszeredában, a Ride More Center szervezésében. A központi parkban kialakított pályán gördeszkások és kerékpárosok álltak rajthoz, akik ügyességi és gyorsasági futamokban mérték össze tudásukat. A szervezők célja nemcsak a versenyzés, hanem a közösségépítés volt – ez már az első kiadásban is megmutatkozott.
„Többen jelentkeztek, mint amire előzetesen számítottunk, ebből egy igazán színvonalas verseny alakult ki. Úgy a résztvevők, mint a nézők remekül érezték magukat” – nyilatkozta a Székely Sportnak Reisz Zoltán, a Ride More Center részéről.
„Reméljük, ez csak a kezdet, és sikerül hosszú távon megalapozni ezeknek a sportágaknak is a jövőjét Csíkszeredában” – tette hozzá.
A program regisztrációval és edzéssel indult, majd 13 órakor kezdődtek a futamok. A versenyzők három kategóriában – Young (8–12 év), Junior (13–16 év), Open (16 év felett) – indultak, a szervezők pedig külön értékelték a fiúkat és a lányokat. A biztonságra is figyeltek: bukósisak viselése kötelező volt, a kiskorúak csak szülői engedéllyel vehettek részt.
A versenyzők kétszer három kört teljesítettek, a legjobb köridő számított a végeredményben. A legjobbak Ride More-bérletekkel térhettek haza, míg a leggyorsabb U18-as gördeszkások különdíjként meghívást kaptak a franciaországi Les Deux Alpes snowboard-edzőtáborába.
PumpTrack-verseny, helyezettek
Gördeszka
Young fiúk
Kassay Zoárd 1. hely,
Salló Balázs 2. hely,
Salló Péter 3. hely.
Junior fiúk
Goga Molnár Előd 1. hely,
László Sebestyén 2. hely,
Rancz Bence 3. hely.
Junior lányok
Tokos Fanni 1. hely,
Kozma Eszter 2. hely.
Bicikli
Young fiúk
Péter Benkő Bence 1. hely,
Haineala Denis 2. hely,
Fehér Lóránd 3. hely.
Young lányok
Csikós Kata Lilla 1. hely,
Lőrincz Márton Eszter Anna 2. hely.
Junior fiúk
Kis György Tamás 1. hely,
Ábrahám Ákos 2. hely,
Haineala Edvard 3. hely.
Open
Aranyosi Ávéd Bence 1. hely,
Kós Roland 2. hely,
András István 3. hely.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!