Nyikita Bucenko neve sokak számára ismerős lehet több okból is. Egyrészt, mert édesapja, Konsztantin Bucenko évekkel ezelőtt a Csíkszeredai Sportklub színeiben hokizott. Ennél fontosabb viszont, hogy nem csak örökölt, hanem saját maga szerzett elismertséget azzal, amit a tavaszi divízió 1-es világbajnokságon nyújtott.
A nyitómeccsen Magyarország ellen két gólt lőtt és még egy kapuvasat is. Ő volt Ukrajna válogatottjának egyik legjobbja a vébén. A 27 éves hátvéd háromszoros ukrán bajnok, a múlt szezont a Donbassz Donyeck együttesében játszotta végig. Mérlege kiemelkedő: 35 meccsen 22 gól és 23 gólpassz a múlt évi termése.
Ehhez a rájátszásban 3 újabb gólt és egy asszisztot tett hozzá.
Az idei szezont a kazahsztáni élvonalban kezdte el, az Arlan Koksheteau színeiben. Ott egy kupameccsen szerepelt, ahol egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Számításai azonban nem jöttek be Kazahsztánban és emiatt igazolt Gyergyószentmiklósra.
Bucenko érkezésével a védelem erősítése az első számú cél, de remélhetőleg a gólszerzésben is jeleskedik majd.
Nyikita Bucenko leigazolásával egyidőben a Progym szerződést bontott Dmitro Tolkunovval. Ő volt az egyik, akinek teljesítményével elégedetlen volt úgy a szakvezetés, mint a közönség. Még vannak más játékosok is a piros-fehéreknél, akik nem váltották be a várakozásokat. Mint megtudtuk, a következő napokban újabb játékosmozgások is várhatók.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!