Bő két hónapja kezdték el a nyári alapozást a Csíkszeredai ISK biatlon szakosztályának sportolói, akikre augusztus elején már verseny várt. A sportolókat Márton Szilárd tanár-edző kísérte el a predeáli versenyre.
A román hadsereg korszerű sportbázisán zajlott a kétnapos, Steaua-kupával díjazott sírolleres biatlon verseny, amelyen az első nap a szupersprintet, a másodikon pedig a hagyományos sprintpróbát rendezték, az első nap négyszer, a másodikon pedig kétszer tértek be a biatlonisták a lőtérre, a fekvő, illetve az álló helyzetben leadott lövésekre.
A férfiaknál, a felnőtteknél Cornel Puchianu (Steaua) és Marian Coltea (Dinamo), az ifjúságiaknál pedig Horia Urs (Barcarozsnyó) és Marian Colțea (Dinamo) végzett az első helyen, a női versenyeken a felnőtteknél Anasztaszija Tolmacseva (Steaua) győzött mindkét napon, az ifjúságiaknál pedig Elisabeta Duicu (Barcarozsnyó) érte el mindkét nap a legjobb időeredményt.
A csíkiak közül Becze Eszter az első nap negyedik lett, a másodikon pedig második, Kelemen Szidónia pedig mindkétszer a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Mellettük Kurkó Janka Dóra a hetedik és a nyolcadik, míg Udvari Hunor az első nap a hetedik helyen végzett, a másodikon pedig kizárták.
A sírolleres biatlonversenyek egy hét múlva, augusztus 11-13. között a Bucegi-hegységben, a Cheile Grădiștei sportbázison folytatódnak – a nyári országos bajnoksággal.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!