A 2017-es autós Time Attack bajnokságot a csíkszeredai Richy Racing Team SK szervezte meg a Román Autósport-szövetség égisze alatt, az első három futamnak a kézdivásárhelyi gokartpálya adott otthont, az utolsó két futamot pedig Prázsmáron tartják.
Összetettben a temesvári Krepelka Alexandru vezet a maximális 60 ponttal, aki eddig mindhárom futamon győzni tudott, második a szintén bánsági Martincsek Zoltán, aki két harmadik- és egy második hellyel 49 pontot gyűjtött.
A harmadik helyen Elekes Róbert László áll, a gyergyószentmiklósi pilóta két harmadik és egy hatodik helyezéssel 39 pontot szerzett.
Az 1-es géposztályban a székelyudvarhelyi Miklós Attila vezet 20 ponttal, a 17 pontos nyárádszeredai Kiss Szilárd és a 15 pontos csíkszeredai Bartha Mózes előtt. A 2-es géposztályban csíkszeredaiak állnak a dobogón, két futammal a bajnokság vége előtt: Csató Roland 40 ponttal vezet a 32 pontos Bartha Mózes és a 28 pontos Nagy Csaba előtt.
A 3-as géposztályban Martincsek Zoltán 60 ponttal az első, Cristian Lung 34 ponttal a második, míg Valentin Nemțanu 33 ponttal a harmadik, ám a negyedik Vizoli Arnold 24 pontjával még elérheti a dobogót a bajnokság végén.
A 4-es géposztályban a csíkszeredai Szabó Botond előnye tetemes, bajnoki címe szinte biztos.
Az ifjúságiak kategóriájában is biztos a csíkszeredai bajnoki cím, a Richy Racing Team két sportolója, Csató Roland és Bartha Mózes áll nagy harcban, előbbinek 47, utóbbinak 40 pontja van.
A prázsmári autós pályán pénteken és szombaton rendezik a Time Attack bajnokság utolsó két futamát. Pénteken reggel 8 óra és 9.45 között a helyszínen még lehet iratkozni, 10 és 14 óra között zajlanak az edzések, 15 és 16.30-kor lesznek az utolsó előtti forduló futamai.
Szombaton 8 és 8.45 között zajlanak az iratkozások, 9 és 13 óra között az edzések, a futamok 14 és 15.30-kor kezdődnek, 17.30-kor pedig sor kerül a díjkiosztóra.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!