Hirdetés

Pár éven belül a dobogóért küzdenének a marosvásárhelyi pólósok

Eduard Andrei vezetőedző bizakodó a folytatást illetően
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK

2018. október 31., 10:26

Harminc év után újra felnőtt vízilabda-mérkőzéseket rendeztek múlt hét végén Marosvásárhelyen. A nemrég megalakult VSK csapata két győzelemmel örvendeztette meg a sportág kedvelőit.

2018. október 31., 10:26

A bajnoki szezont két győzelemmel és két vereséggel kezdő marosvásárhelyi csapat a Nagyváradi Crișult fogadta a víkendtelepi fedett uszodában. A Szuperliga harmadik fordulójában megrendezett páros mérkőzéseken a VSK jó eséllyel pályázott a győzelemre, hiszen ellenfele minden eddigi meccsét elveszítette.

A házigazda vásárhelyiek nem is okoztak csalódást, hiszen szoros párharcok után mindkét összecsapást megnyerték, az első találkozón 15–10-re, a visszavágón 11–8-ra diadalmaskodtak.

Hirdetés

Az élvonalban újonc marosvásárhelyi együttest irányító Eduard Andrei vezetőedzőt a csapat eddigi remek eredményeiről és az idei szezon célkitűzéseiről kérdeztük. Mint elmondta, nagyon kevés idő állt rendelkezésükre a bajnokság kezdete előtt, sőt sokáig nem is tudták, hogy egyáltalán megalakul-e a csapat.

Még az elején vagyunk, lassan, lépésről lépésre haladunk, hogy versenyképes csapatot építsünk. Egyelőre nagyon jól kezdtük az idényt. Számomra nem meglepők az eddigi eredményeink, hiszen tudom, mire képes a csapat, és a folytatásban még jobb teljesítményre számítok a játékosoktól

– nyilatkozta a szakvezető.

Eduard Andrei közölte, hogy fiatal csapatuk van, a játékosok többsége ugyanis ifjúsági korosztályú, mindössze két-három tapasztaltabb vízilabdázó tagja a keretnek.

Hosszú távra tervezünk a csapatnál, amely két-három éven belül akár a dobogóért is küzdhet

– tette hozza.

A VSK bukaresti edzője viszont egyelőre a jelenre koncentrál, szeretné, ha ebben az első évben minél jobb helyen végeznének a bajnokságban. Hozzátette, eddigi mérkőzéseiken bebizonyították, hogy ez lehetséges.

•  Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK Galéria

Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK

Továbbá elmondta, nyilvánvaló, hogy a nagy esélyesekkel, mint a Bajnokok Ligájában érdekelt Steauával, illetve Nagyváraddal, Brassóval és a Dinamóval nem tudják felvenni a versenyt.

Így a tabella második felében található csapatokkal küzdenek, a hét végén legyőzött Nagyváradi Crișullal, az Aradi AMEFA-val – amelyet idegenben már szintén sikerült felülmúlniuk – és a Kolozsvári Polival, amely ellen a következő hazai meccsükön játszanak. Sőt a Rapiddal szemben is van esélyük arra, hogy a szezon során további győzelmeket szerezzenek.

Három forduló után a VSK nyolc ponttal az előkelő ötödik helyet foglalja el a kilenc csapatot felvonultató élvonalban.

A következő fordulóban jóval nehezebb mérkőzések várnak a vásárhelyi vízilabdázókra, akkor ugyanis a fővárosban, a Bukaresti Dinamo otthonában vendégszerepelnek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!