A Cheile Grădiștei sportbázison megrendezett sportesemény a Nemzetközi-síszövetség (FIS) versenynaptárában is szerepelt, a romániai sportolók mellett Bulgária, Magyarország és Spanyolország versenyzői álltak rajthoz, de a fiúknál volt egy Ecuadorból érkezett induló is.
Amint a gyergyószentmiklósi Jánosi István, a romániai sífutócsapat vezetője elmondta, az FIS versennyel együtt szervezték meg a sífutók romániai sírolleres-bajnokságot is, ahol nagyon jól szerepelt a gyergyószentmiklósi Páll Boglárka, aki összesen hét dobogós, illetve dobogó közeli helyezést ért el.
„Az FIS-versenyen, az 5 kilométeres emelkedőn, klasszikus stílusban második helyezett lett, és a körpályán rendezett klasszikus stílusú számban szintén a dobogó második fokára állhatott fel.
Boglárka ezek mellett a korcsolya stílusú versenyszámban 5. lett az FIS-versenyen, ami egy újabb országos bajnoki bronzot is jelentett számára. A Gyergyói ISK másik versenyzője, Páll Gábor egy 3. helyezést ért el az ifjúsági 2-esek mezőnyében” – nyilatkozta Jánosi István.
Két sportoló, Becze Eszter és Kelemen Szidónia képviselte a Csíkszeredai ISK-t a szabad stílusú, 5 km-es próbán, ahol a Márton Simon tanár-edző által elkísért sportolók az élmezőnyben végzetek: Becze Eszter bronzérmet szerzett, Kelemen Szidónia pedig a 6. helyen végzett.
Az országos bajnokságon Becze Eszter korosztályában első lett, Kelemen pedig második
– tudtuk meg Márton Simontól, aki elmondta azt is, hogy nagyon jó eredményeket ért el a korábban Csíkszeredában élő, Magyarország színeiben versenyző Bere Larissza Vanda, aki az első napi hegyi próbán ötödik lett, a szabad stílusú próbán pedig aranyérmes.
Hat napon át, keddtől vasárnapig (október 3–8. között) sírolleres biatlonversenyek helyszíne lesz Hargitafürdő. Kedden és szerdán a Hargita Kupával díjazott viadalra várják az ország legjobb biatlonistáit, csütörtöktől vasárnapig pedig az ifjúsági 3-as és az ifjúsági 4-es korosztály országos bajnokságának lesz a házigazdája a hargitafürdői biatlonpálya.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!