Hirdetés

Pál győzött, Bajkó visszatért

Pál Attila győzött, de úgy érzi, van még amit javítania
Fotó: Hipogriff Sportklub

2017. július 11., 17:59

Hosszú idő után ismét két gyergyószéki fogathajtó szerepel az országos bajnokságban. A hét végén a háromszéki Oltszemen megszervezett viadalon az alfalvi Pál Attila végzett az első helyen, míg Bajkó Tibor negyedik lett.

2017. július 11., 17:59

Mindkét eredmény komoly jelentőségű. A futamgyőzelem önmagáért beszél, Bajkó negyedik helye pedig azért kiemelendő, mert tavaly egyáltalán nem is állt rajthoz a többszörös bajnok, így az ő esetében a visszatérés is fontos tény.

A megmérettetésen 14 fogat indult, köztük egy négyes fogat is. Összetettben Pál Attila az első helyen zárt, a második és harmadik helyet pedig a két fogattal versenyző házigazda, Bartha Eduárd szerezte meg. Az ország egyik legjobbjának számító Rákóczi Gergő ugyan megnyerte a díjhajtást, de maratonban felborult, így a kizárás sorsára jutott.

Hirdetés

Pál Attila az első helyezés ellenére kritikusan tekint saját teljesítményére. Díjhajtásban második lett, megnyerte a maratont és az akadályhajtást, utóbbi teljesítményével nem elégedett. Négy labdát vert le, ami megengedhetetlen – szögezte le. A világbajnokságra készülő hajtó fő feladata most, hogy ezen javítson. Hibátlan teljesítményre kell törekedjen ebben a versenyszámban, ha jó eredményt szeretne elérni a szeptemberben Szlovéniában, Lipicán rendezendő vébén – mondta.

A világbajnokságra induló romániai csapat még nincs kihirdetve, de az idén és tavaly nyújtott teljesítmények alapján a Rákóczi Gergő–Pál Attila–Bartha Eduárd hármas esélyes a részvételre.

Pályaavató és pályagondok

A Bodok községhez tartozó Oltszemen, a Mikes-kastély közelében most avatták fel a lovaspályát. Pál Attila elmondása szerint ez a legszebb mindazok közül, ahol Romániában ilyen jellegű versenyeket rendeznek. Gyakorlatilag egy erdővel körülvett területről van szó, ahol még a levegő is más, nincs por – dicsérte a pályát s környékét.

Hozzátette, hogy a világbajnokságra való felkészüléshez egy teljesen más terepre volna szüksége. A lipicai versenyt ugyanis homokos pályán szervezik, ahol teljesen másként mennek a lovak, mint az itthoni gyepen. Edzőtáborra, gyakorlásra lenne szükség. Ugyanakkor még elő kell teremtenie ehhez és a világbajnoki részvételhez szükséges anyagiakat is. Más sportágaktól eltérően ugyanis ez a versenyzők feladata. Ebben segít a Hargita Megye Tanácsától kapott támogatás is.

A bajnokság következő fordulója a hét végén lesz, Nagyvárad közelében, Fugyivásárhelyen szervezik meg. Sok lenne egymás után a két verseny, így Pálék itt nem állnak rajthoz. Az augusztusi marosvásárhelyi országos döntő a következő kihívás.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Dobogós helyezéseket és vb-részvételi jogot szereztek Budapesten a háromszéki karatésok

Három dobogós helyezéssel zárták a székelyföldi karatésok a 29. Budapest Opent, amelyen 37 ország 1770 versenyzője lépett tatamira. Péter-Csiki Csanád ezüst-, Török Panka és Para Lőrinc pedig bronzérmet szerzett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!