Hirdetés

Ötszörös olimpiai bajnokot igazolt a Fradi

Londonban egyesben és négyesben, míg Rióban mindhárom ötszáz méteres számban – egyesben, párosban és négyesben is – olimpiai bajnok lett
Fotó: Fradi.hu

MTI
2021. január 07., 16:25

A Ferencvárosban folytatja pályafutását Kozák Danuta, miután az ötszörös olimpiai bajnok kajakos és eddigi klubja, az Újpesti Torna Egylet nem hosszabbította meg tavaly év végén lejárt szerződését.

MTI
2021. január 07., 16:25

Az UTE csütörtöki hírlevele felidézte: a klub éppen nyolc évvel ezelőtt, 2013 januárjában jelentette be, hogy Kozák náluk folytatja a pályafutását.

Hirdetés

A versenyző azóta – 2018 végéig – kilenc-kilenc világbajnoki és Európa-bajnoki címet szerzett, két aranyat nyert az Európa Játékokon,

és karrierjének megkoronázásaként a 2016-os riói olimpián mindhárom ötszáz méteres számban – egyesben, párosban és négyesben is – bajnok lett.

Ráadásul ezt az elképesztő eredménysort úgy érte el, hogy 2017-ben – kislánya születése miatt – egyáltalán nem versenyzett. Kozák még 2019-ben is szerzett aranyérmet Minszkben, az Európa Játékokon, eddigi utolsó világversenyén, a tavalyelőtti szegedi világbajnokságon pedig bronzérmes lett K-1 500 méteren.

„Danuta sportolói nagyságát mutatja, hogy tavaly egy komolyabb tavaszi sérülés után is esélyesként készült a tokiói olimpiára, amikor márciusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy egy évvel elhalasztja versenyt” – mondta Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztályának vezetője.

„Nagyon sajnálom, hogy Dana 2021-ben már nem a mi színeinkben lesz ott Tokióban, de így is rengeteget köszönhetünk neki. Valószínűleg pályafutásának legeredményesebb időszakát töltötte lila-fehérben, nálunk lett valódi ikon, és profizmusával, küzdőszellemével új mércét állított fel a szakosztálynál, ezzel irányt mutatva az utánpótlásunknak. További sok sikert kívánok neki!”

A szakosztályvezető, valamint Őze István, az UTE klubizgatója csütörtökön délelőtt egy csokor virággal köszönte meg a versenyzőnek a sok éven át tartó eredményes együttműködést.

„Jó érzés, hogy ugyanazzal a barátsággal búcsúzom a klubtól, ahogy nyolc évvel ezelőtt Újpestre igazoltam. Pályafutásomnak egy nagyon fontos időszakát zárom most le” – mondta az ute.hu-nak Kozák Danuta.

A négy nap múlva 34. születésnapját ünneplő kajakosnak a KSI, a Budapest Honvéd és az Újpest után a Ferencváros a negyedik klubja.

„Nyolc évet töltöttem el az Újpestnél, és úgy éreztem, kell egy kis változás. A hosszú pályafutásom alatt szükségem van új impulzusokra, ez mozgatott” – nyilatkozott a fradi.hu-n a sportoló.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!