Hirdetés

Ötödik meccsét is megnyerte a magyar férfi csapat a sakkolimpián

Rapport Richárd, a magyarok elsőtáblás játékosa
Fotó: Magyar Sakk

2024. szeptember 16., 10:47

Rapport Richárd nagyszerű győzelmével ötödik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, így továbbra is százszázalékos. Az első számú magyar női együttes szintén begyűjtötte a két pontot vasárnap.

2024. szeptember 16., 10:47

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja Salvador és Peru könnyed legyőzése után alaposan megizzadt Ausztria és Olaszország legjobbjai ellen, és nem számíthatott könnyű összecsapásra a 15. helyen kiemelt Ukrajnával szemben sem, amely a torna egyik legnagyobb szenzációját keltve szombaton felülmúlta a legerősebbnek tartott amerikai négyest.

Az ezúttal pihenő Lékó Péter hiánya miatt most először két asztalon is a riválisnak volt magasabb az Élő-pontszáma, a magyarok mégis 2,5:1,5-es sikert ünnepelhettek.

Hirdetés

A férfi csapatban ezúttal az éltáblás Rapport Richárd szállította a győzelmet, aki az ukránok élő legendáját, Vaszil Ivancsukot győzte le.

A magyarokon kívül még a másodikként és harmadikként rangsorolt India és Kína, valamint bombameglepetésre a 21. helyen kiemelt Vietnám maradt százszázalékos.

A magyar női csapatnak egyáltalán nem okozott gondot az észtek felülmúlása, a székelyudvarhelyi születésű Lázárné Vajda Szidónia szorult helyzetből fordította maga javára az állást, így tette teljessé a magyar diadalt.
A nőknél a legerősebbnek tartott indiai csapat mellett meglepetésre Örményország és Mongólia maradt százszázalékos.

A román férfi együttes Kazahsztánt győzte le, a női csapat pedig a magyar U25-ös válogatottat.

Eredmények, 5. forduló:

Nyílt verseny (férfiak): Ukrajna–Magyarország 1,5:2,5; Magyarország B–Chile 1,5:2,5; Magyarország U25–Libanon 4:0 és Románia–Kazahsztán 2,5:1,5. Az állás: 1. India 10 csapatpont (108 Sonnborn–Berger–pont), 2. Kína 10 (86), 3. Vietnám 10 (83), 4. Magyarország A 10 (77.5), …12. Románia 8 (72), ...40. Magyarország B 6 (59), …54. Magyarország C 6 (47)

Női verseny: Magyarország–Észtország 4:0; Magyarország B–Ecuador 3:1 és Magyarország U25–Románia 0:4. Az állás: 1. India 10 csapatpont (93 Sonneborn–Berger–pont), 2. Örményország 10 (88), 3. Mongólia 10 (75), …8. Magyarország A 8 (74.5), …19. Magyarország B 8 (67), …28. Románia 7 (62), … 87. Magyarország C 5 (27.5)

A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal szeptember 22-éig tart. A nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!