Öt góllal maradt alul Dunaújvárosban a Gyergyói Hoki Klub, és ez az eredmény teljesen reális, nem tudott egyenrangú partner lenni a Trofimov-gárda a házigazdáknak. Már a kapuralövések száma is jelzi, hogy mi zajlott a jégen: 60 perc alatt az Acélbikák 58-szor, a gyergyóiak 34-szer próbálkoztak.
Az első harmadban még 2–0-ra vezettek a házigazdák, a szünet után pedig Vesutkin gólja hozott vissza némi reményt, de aztán ez is hamar elmúlt, a második szünetre 5–1 állt az eredményjelzőn.
Félő volt, hogy csúfos lesz a vége, de aztán „csupán” 5 gól lett a különbség. 7–2-re nyert a Dunaújváros. A mérkőzés az emberelőnyök kihasználásán, illetve kivédekezésén dőlt el. Az Acélbikák tíz emberelőnyből négyet kihasználtak, gyergyóiak viszont ugyancsak tíz fórból mindössze egyszer találtak be. A kapuralövések száma még egy dolgot számszerűsít:
míg a dunaújvárosiak szinte minden akciójukat lövéssel fejeztek be, addig a GYHK sorozatban körülményeskedte el a lehetőségeket.
A dunaújvárosi csarnok ugyanakkor gyergyói szurkolástól, dobtól, énektől is hangos volt, a szurkolók ötgólos hátrányban is biztatták a székelyeket.
A Gyergyói Hoki Klub hétfőn este ismét nehéz ellenféllel találkozik. Budapesten, a Megyeri úti jégcsarnokban az Újpest lesz az ellenfél. Az összecsapás 19 órakor kezdődik.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub 7–2 (2–0, 3–1, 2–1),
gólszerzők: Iossafov Artem (16. és 44. perc), Turtiainen Jaakko (20.), Léránt René (28.), Franssila Miika (31.), Westerling Jonas (38.), Azari Zsolt (43.), illetve Maxim Vesutkin (26., 49.) Büntetőpercek: 28–30.
Kapura lövések: 58–34.
Játékvezetők: Juhász Gábor, Pálkövi Zsombor, Abonyi Attila, Kedves Alfréd.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!