Hirdetés

Osztrák győzelem a királyetapon

Az osztrák csapat végig kitűnően teljesített, a befutónál is ők voltak a legjobbak
Fotó: Sándor Csilla

2017. augusztus 11., 19:11

Az osztrák Patrik Bosman, a Hrinkow Advarics Cycling Team csapatának kerekese nyerte meg Székelyföld Kerékpáros Körversenyének 2. szakaszát. A királyetapon Bosman csapattársát, a német Magert, illetve az összetettben eddig élen álló moldovai Nicolae Tanovitchii-t előzte meg. Összetettben Mager vezet.

2017. augusztus 11., 19:11

A kánikula rányomta a bélyegét a pénteki időeredményekre, Székelyföld Kerékpáros Körversenyének mezőnye nem tudott 38 km/órás átlagsebességnél gyorsabban haladni.

Székelyudvarhely központjából, a Városháza térről indult a Király-etap, amely kétszer haladt át a Libán-tetőn, Udvarhelyről átkerekeztek Gyergyószentmiklósra, majd onnan vissza Fenyédig, innen pedig Csíkszeredába.

Az utolsó nap

Szombaton zárul a versen, a zárónapon két féletapot rendeznek: 3/A-szakasz (6,2 km, rajt 10 órától): Tolvajos-tető, Hármaskereszt – Hargitafürdő. 3/B-szakasz (125,4 km, rajt 17 órától): Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszentmihály – Szépvíz – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Csíkbánkfalva – Csíkszentlélek + 11 kör Csíkszereda utcáin.

A Székelyudvarhely – Fenyéd – Küküllőkeményfalva – Zetelaka – Zeteváralja – Sikaszó – Libán-tető – Gyergyóújfalu – Gyergyócsomafalva – Gyergyóalfalu – Gyergyószentmiklós – Tekerőpatak – Gyergyóújfalu – Libán-tető – Zetelaka – Fenyéd – Máréfalva – Homoródfürdő – Kápolnásfalu – Szentegyháza – Tolvajos-tető – Csíkszereda szakasz első felében a magyar Bernád Bence (Kőbánya) és az ukrán Szergej Movcsan (Lviv) sikeresen szökött el a mezőnytől, Zetelakán már több mint egy perces előnyt kovácsoltak.

Hirdetés

Az első sprinten is ők futottak be elsőnek, majd Libántelepen utolérte őket Mathias Grick (WSA) és Stevan Klisuric (szerb válogatott). A négyes közül Grick nyerte a Libán-tetői első hegyi kapaszkodást, ekkor előnyük öt perc volt a mezőnnyel szemben.

A gyergyószentmiklósi részsprintet Stevan nyerte, de a szökevények előnye ekkor már csak alig két és fél perc volt. Másodjára Movcsan ért fel a Libán- tetőre elsőként, a hegyről való ereszkedés szétzilálta a mezőnyt, Fenyéden még három perc fölött volt az előnyük az élen haladóknak, ám amikor a Cekend-tetői mászás elkezdődött, a mezőny már egyben volt.

Rusnac ért fel elsőnek a Cekend-tetőre, ezt követően egy 22 fős boly vált ki a mezőnyből, majd az is szétoszlott: az élbolyban tekert a teljes Hrinkow Advarics csapata, amely előrevetítette szakaszgyőzelmüket.

A szentegyházi részsprinten Christian Mager, a Tolvajos-tetőn pedig Rusnac nyert. Csíkszeredában szoros volt a befutó, egy közel 20 fős boly szinte együtt érkezett a város bejáratához. A Szabadság téren kialakított célvonalon az – egész szakasz alatt csapatként a legjobbnak tűnő – osztrák Hrinkow Advarics két tagja is az első három között haladt át.

Dobogós helyen végzett a Tusnád Drag Cycling Team (TDCT) versenyzője, Nicolae Tanovitchii is, de összetettben már nem ő az éllovas.

„Sokáig szervezetlennek tűnt a mezőny, aztán úgy döntöttünk, hogy mi átvesszük a verseny irányítását. Nagyon örülünk a szakaszgyőzelemnek, remélem a végén is mi állhatunk a dobogó legmagasabb fokára” – mondta beérkezés után Patrik Bosman.

A szakasz első három helyén végző kerékpáros a dobogón •  Fotó: Sándor Csilla Galéria

A szakasz első három helyén végző kerékpáros a dobogón
Fotó: Sándor Csilla

Az összetettben változás történt az élen, Tanovitchii elvesztette első helyét Magerrel szemben, de továbbra is kevés a két kerekes között a különbség. Mager az összetett éllovasának járó ING Service feliratú narancs-fekete mezt viseli szombaton az egyéni időfutamon, és bár ő az első a sprinterek között is, a Székelyföld piros-fekete mez Tanovitchii-n lesz.

Útlezárások Csíkszeredában

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének megfelelő lebonyolítása érdekében szombaton Csíkszeredában és környékén forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra kell számítani. Délelőtt a Hargitafürdő felé vezető 138A jelzésű megyei úton teljes útlezárás lesz. Szombaton 16.45 és este 8 óra között lezárják Csíkszereda központját a forgalom elől. Útlezárás lesz a Temesvári sugárút, a Vár tér, a Szász Endre, a Puskaporos, a Tudor Vladimirescu, a Testvériség, a Hunyadi János, a Szék, a Márton Áron és a Decemberi Forradalom utcákban, valamint a Temesvári sugárúton. 

A legjobb hegymenő Rusnac lett a szakaszt követően, így holnap ő teker majd az ezüst színű Csíkszereda-mezben. A legjobb románként a sárga Ciuc Radler-mezt Daniel Crista viseli, míg a legjobb magyarnak járó zöld Magyar Turisztikai Ügynökség-mezt Valter Attila kapta. A legjobb 23 év alattinak járó kék Tusnád-mezt Moran Vermeülen viseli, a szakaszt követően a fehér, Amigo&Intercost Catline mez pedig a Hrinkow Advarics csapatának jutott.

11. Székelyföld Kerékpáros Körversenye, 2. szakasz, Királyetap (160,8 km): 1. Patrick Bosman (osztrák, Hrinkow Advarics Cycling Team) 4 óra 31:29 perc, 2. Christian Mager (német, Hrinkow Advarics Cycling Team) azonos idővel, 3. Nicolae Tanovitchii (moldovai, TDCT) ai., ... 29. Facundo Gabriel Lezica (argentin, TDCT) 8:35 perc hátrány, ... 41. Ruben Gabriel Ramos (argentin, TDCT) 8:35 ph., ... 58. Novák Károly Eduárd (romániai, TDCT) 16:36 ph., 59. László Péter (romániai, TDCT) 16:36 ph.

Az összetett verseny állása: 1. Christian Mager 8 óra 17:42 perc, 2. Nicolae Tanovitchii 2 másodperc hátrány, 3. Patrik Bosman 9 mph, 4. Daniel Crista (román, Bukaresti Steaua) 15 mph, 5. Moran Vermeülen (osztrák, Arbö Duratec-SKR) 22 mph, 6. Cristian Răileanu (moldáviai, Moldávia válogatottja) 26 mph., ... 25. Ruben Gabriel Ramos 10:04 ph, ... 27. Facundo Gabriel Lezica 10:11 ph., ... 56. Novák Károly Eduárd 28:07 ph, 57. László Péter 28:20 ph.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!