A Székelyföldi Körversenyt idén 16. alkalommal szervezik meg, amelybe a három székelyföldi megye mellett a magyarországi Debrecen városa is bekapcsolódott. „Idén nemcsak a csapatok részvétele miatt mondhatjuk, hogy nemzetközi ez a verseny, hanem mert ebben az évben földrajzilag is túllépjük az országhatárt, ugyanis idén a Székelyföld Kerékpáros Körversenye Magyarországról, Debrecenből indul, ott lesz az első szakasz ” – magyarázta Lukács László versenyigazgató.
Hozzátette, fontos tudni azt is, hogy ezt a szakaszt az M4 Sport tévécsatorna is közvetíteni fogja augusztus 9-én, romániai idő szerint 11 órától. Emellett a körverseny mind az öt szakaszát végig élőben lehet majd követni a www.tourofszeklerland.ro oldalon.
Ugyancsak ezen az oldalon minden más fontos információ megtalálható, például a térképek, ahol elhalad majd a mezőny. Az útlezárások miatt pedig a lakosság megértését kérik a szervezők. A körversenyre 20–21 csapatra számítanak több országból, a szakaszok végén eredményhirdetés lesz. Az összdíjazás értéke pedig 15 095 euró.
A Székelyföldi Körverseny részleteit ismertető sajtótájékoztatón Csíkszeredában jelen voltak a támogató önkormányzatok képviselői is, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Jakab István, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, valamint a házigazda Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. „A versenyen várhatóan mintegy 20 csapat 132 sportolója vesz részt.
– fogalmazott Korodi.
Kontinentális csapatok: Team Novak (Románia), Asd Cycling Team Friuli (Olaszország), Dauner | Akkon Pro Cycling Team (Németország), WSA KTM Graz P/B Leomo (Ausztria), Mentorise Cycling Team (Románia), Voster Ats Team (Lengyelország), Allinq Continental Cyclingteam (Holandia), Delio Gallina Colosio Eurofeed (Olaszország), Team Giotti Victoria (Olaszország), Global Cycling Team (Hollandia), Beltrami Tre Colli (Olaszország).
Klubcsapatok: Kecskeméti Első Sor-MKB (Magyarország), ARBÖ Headstart On Fahrrad (Ausztria), Plovdiv Cycling Team (Bulgária), Epronex Cycling Team (Magyarország), UVT-Devron West Cycling Team (Románia), Bukaresti Steaua (Románia), Solme Olmo (Olaszország).
Válogatottak: Bulgária, Románia, Szerbia.
Barabás Hajnal
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!