Ez a döntés azt is jelenti, hogy jelen állás szerint címvédőként nem tud elindulni a hétfőn kezdődő Australian Openen, melyet eddig kilenc alkalommal nyert meg.
A BBC információi szerint, az ausztrál kormány a 34 éves klasszist közegészségügyi veszélynek minősítette. Ügyvédei fellebbeznek az általuk „irracionális” ítélet ellen, a tárgyalást vasárnapra tűzték ki. Ez a tárgyalás dönt arról, hogy Djokovics néhány órával később versenyezhet, vagy repülőre ül.
Djokovicsot ausztrál idő szerint reggel 9.30-kor (román idő szerint szombat 23.30-kor) hallgatják meg. Az még nem dőlt el, hogy egyetlen bíró vagy teljes bíróság tárgyalja-e az ügyet. Addig abban a bevándorlók számára fenntartott szállodában kell várakoznia, amiben a hét elején is tartózkodott.
Amennyiben a kitoloncolás mellett döntenek, három évre szóló vízumtilalmat kap és a következő három évben az országba sem léphet be.
Amennyiben elmarasztaló döntés születik, úgy biztosan nem fog történelmet írni. Ha mégis indulhat és ilyen előzmények után megnyerné az Australian Opent, 21 GS-győzelmével minden idők legeredményesebb teniszezője lenne.
A szerb teniszezőt az ausztrál migrációs törvény külön hatásköre alapján utasítanák ki. A törvény lehetővé teszi, hogy mindenkit kitoloncoljanak, akiről úgy ítélik meg, hogy potenciálisan veszélyezteti „az ausztrál közösség egészségét, biztonságát vagy rendjét”.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!