A magyarok – Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta és Battai Sugár összeállításban – a 32-es táblán 45–23-ra legyőzték az indiaiakat, majd szoros küzdelemben 45–40-re a németeket. Ezzel közel kerültek a tokiói kvóta megszerzéséhez, ami azzal vált biztossá, hogy az ukránok vereséget szenvedtek a negyeddöntőben. Az olimpiai részvétel kiharcolásához a legjobb nyolc közé kerülés esetén az kellett, hogy az ukrán együttes ne nyerje meg a mostani, utolsó kvalifikációs világkupát.
Magyar női kardválogatott először szerepelhet nyári játékokon. Ez egyben azt jelenti, hogy egyéniben is garantált a maximális hely, azaz három magyar léphet majd pástra Tokióban.
A magyar férfi válogatott már korábban kiharcolta az olimpiai részvétel jogát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!