Nem volt egyszerű megszervezni egy ilyen találkozót akkor, amikor a legfontosabb résztvevőket a világ különböző országaiból kell hazahívni erre. Több éve tervezték, hogy mikor lehet az a megfelelő pillanat, amely közülük a többségnek egyszerre felel meg. Nos ez az alkalom jön el szombaton.
A Salamon Ernő Gimnázium régi, kis tornatermébe hívják 11 órára az egykori szertornászokat, akik között vannak olyanok, akik ma is sikeredzők, mint például Marius Urzicăból olimpiai bajnokot faragó, Új-Zélandon is olimpikon sportolókat nevelő Ferenc József, vagy mások, akiket az élet távolabb sodort a sporttól. Összekötik őket azonban a közös emlékek, amikor itt a kis tornateremben készültek órákon át naponta a soron következő versenyekre, úgy, hogy két egymással szemben lévő ajtót ki kellett nyitni, hogy egy ugráshoz nekiszaladhassanak, és a szivacsszőnyegekkel borított lépcsőre érkeztek az ugrás után – idézte fel Kovácsics László, aki a helyi szervezés egyik fő mozgatója.
Több mint 200 szertornász nevét vették listába, például a néhai Basilides Tibor megsárgult lapokon megmaradt feljegyzéseit kutatva, és a különböző tornász generációkból több mint százan jelezték, hogy jelen lesznek.
Rábukkantak adatokra miszerint már az 1920-as években az Ipartestület tornacsapatot működtetett, a Sportiskola pedig annak nyomán jöhetett létre, hogy az ötvenes években országos bajnoki érmeket nyertek az akkori tornászok. A találkozóra eljönnek azok közül is, akik 60 évnél is régebben voltak bajnokok, a későbbi még fényesebb sikerkorszakok sportolóinak előfutárai.
Lesz miről beszélni szombaton a kis tornateremben, ahol számtalan fénykép is látható lesz, és a világháló jóvoltából bekapcsolódhatnak az emlékezésbe azok is, akik személyesen nem lehetnek jelen.
A találkozó ötletgazdája Molnár Levente Angliából utazott haza erre az alkalomra. Ő a találkozás öröme, az emlékek felidézése mellett legalább olyan fontosnak tartja, hogy ne csak múltja legyen ennek a gyergyói sikersportágnak, hanem jövője is. Bízik abban, hogy sikerül feléleszteni a gyergyószentmiklósi szertornát, és nevelkednek itt még bajnokok. Vannak elképzelések erre, minden bizonnyal lesznek erről is beszélgetések a tornásztalálkozón.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!