HIRDETÉS

Olaszországban szerepeltek a sepsiszentgyörgyi karatékák

Kiválóan szerepelt Török Panka a velencei versenyen
Fotó: Sport-All Sport Club

A Karate Világszövetség (WKF) által szervezett Karate 1 - Youth League (profi ifjúsági liga) versenysorozat idei utolsó állomásán vettek részt a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC/MTK Budapest karatékái.

A Velencében megrendezett négy napos eseményen 79 nemzet 3 667 versenyzője tesztelhette tudását, a székelyföldi sportolók szombaton és vasárnap voltak érdekeltek. A Vass Hunor edző által felkészített együttes kilenc sportolóval nevezett, akik közül többen is meccseket nyertek. A legkiemelkedőbb teljesítmény Török Panka (kadet, -54 kg) nevéhez köthető, aki bravúros és magabiztos menetelésben hatszor nyert zsinórban és ennek köszönhetően beverekedte magát a döntőbe.

„Nagyon nehéz és népes mezőnnyel kellett szembenéznünk a hétvégén. Véleményem szerint ez nagyobb kihívás volt, mint egy nemzetek közötti viadal, mert itt egy országból a kettes és hármas számú esélyes is lehetőséget kapott, nem csak a válogatottak” – fejezte ki véleményét a csapat edzője.

HIRDETÉS

 

•  Fotó: Sport-All Sport Club Galéria

Fotó: Sport-All Sport Club

Ezt követően Török Panka teljesítményét dicsérte, aki mindvégig óriási koncentrációt tanúsított és kiváló teljesítménnyel menetelt a döntőig, ahol szintén nem maradt szégyenben.

„A fináléban a montenegrói lány kevesebbet hibázott, mert hogy ezen a szinten már nem a jobb győz – mivel mindkettő elit versenyző – hanem az aki kevesebbet téved. Nekünk nagyon jó útravalóként szolgál a februárban megrendezendő grúziai Eb-re, ahol Panka képviseli Magyarországot a kontinensviadalon” – zárta gondolatait.

1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: „ha kellően felvértezzük magunkat, és mind egy irányba húzunk, a szezon végén feljutunk”

Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője él-hal a futballért. Komoly ambíciói vannak, tudja, hogyan hathat a fiatalokra, mindent megtesz játékosai fejlődéséért. Személyes célkitűzése, hogy egyből visszavezesse a csapatot az élvonalba. Exkluzív interjú.

Látványos gólokkal kiütötte a sereghajtót a Marosvásárhelyi ASA

Második győzelmét aratta három forduló alatt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában, miután szombaton kora délután 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Szatmárnémeti VSK-t. A piros mezesek védelme ismét hibátlan teljesítményt nyújtott.

Székelyhon

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

`
Krónika

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Krónika

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Ez is érdekelheti

Két bronzérem már a tarsolyban az ifjúsági teqball Eb-n

Kiválóan indította a Pécsett zajló kontinensbajnokságot a romániai ifjúsági teqball-válogatott, férfi párosban és női egyéniben is csoportmásodikként végeztek, ezzel bebiztosították legalább a bronzérmet.

Ugrott, amíg bírta levegővel – Orbán-Barra Gábor újra Guinness-rekordot döntött

A sepsiszentgyörgyi trialkerékpáros 567 ugrással döntötte meg saját, 2016-os Guinness-rekordját a SIC Feszten. A videó alapján a hivatalos szám ugyanakkor akár 600 is lehet – a hitelesítésre azonban még várni kell.

Első hazai meccsét vívja a Sepsi OSK, a labdarúgásé a főszerep a hétfői sportműsorban

Bemutatkozik saját közönsége előtt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a Vajdahunyadi Corvinul együttesét látja vendégül. Szerepel még a kínálatban topligás meccs, magyar másodosztály, valamint tenisz is.

FK–Craiova és a többiek – vasárnap a tévében

Délután lép pályára az FK Csíkszereda a Szuperligában, az éllovas Universitatea Craiovával játszik, a Kolozsvári CFR Botoșani-t fogadja, míg este Rapid–FCSB rangadó lesz. Folytatódik a nyitóforduló a La Ligában, pályán az Atlético és a Bilbao is.

Aranyérmekért küzdenek az első ifjúsági teqball Eb-n a székely sportolók

Először rendezik meg az ifjúsági korosztálynak kiírt teqball Európa-bajnokságot, amelynek Pécs ad otthont. A romániai válogatottat teljes egészében a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team játékosai alkotják. A küldöttség célja két kontinensbajnoki cím.

Gyémánt Liga: Halász Bence simán nyerte a kalapácsvetést

Halász Bence továbbra is tartja remek formáját és 81,77 méteres dobással, meglepően simán győzött férfi kalapácsvetésben szombaton a Chorzówban zajló atlétikai Gyémánt Liga-versenyen, többek között az olimpiai és világbajnok Ethan Katzberget is legyőzve.

Beindul a nagyüzem a topligákban, szuper szombat a képernyőkön

Hosszú kihagyás után visszatérnek a képernyőre a topligák, a labdarúgásé a főszerep szombaton. Szerepel még a kínálatban magyar–román kosárrangadó, MotoGP, tenisz, golf és atlétika is.

Rajtolnak az elitligák – pénteken a tévében

A spanyol, az angol és a francia labdarúgó-bajnokságokban is megkezdődnek a küzdelmek pénteken, ám közülük csak az ibériaiakat tudjuk élőben nézni a tévében. Folytatódik a Szuperliga és a másodosztály, lesz még sznúker és kerékpározás is.

Sakkünnepre készül Csíkszereda

Augusztus végén ismét nemzetközi sakkversenynek ad otthont Csíkszereda: a 28. Caissa fesztiválon nagymesterek, tehetségek és a 9 éves világrekorder, a francia színeket képviselő Luca Protopopescu ülnek asztalhoz a Sapientián.

Székely siker a somorjai Danube Champions Tour döntőjében

Nagyszerű eredményt ért el a Remetei Lovas Klub 14 éves sportolója, Szabó Leila Krisztina első nemzetközi szereplésén: kategóriájában első lett a szlovákiai Somorján megrendezett rangos Danube Champions Tour nemzetközi díjugrató versenyen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!